
„A rodeó az életem, mégis úgy éreztem, abba kell hagynom" – balesete után visszatérne Európa legjobb rodeósa
Ismét vissza akar ülni Dániel a bika hátára.
Olyan durván csapott le egy kularém Kispestre, hogy attól még az ott lakók is elborzadtak. A fosófantom ezúttal ugyanis egy játszóteret vett a célkeresztjébe. A helyiek felháborodtak, mint mondták: az, hogy valaki oda ürít, ahol a gyerekek játszanak, mindennek a teteje.
Ismét lecsapott az utcák rettegett gaztevője, a sokak által ismert és félt fosófantom. A kularém ezúttal Kispestet örvendeztette meg nem kívánt "tudományával", undorító névjegyét pedig egy olyan helyen tette le, hogy azon még a sokat látott, tapasztalt városiak is elborzadtak.

Annyi bizonyos, hogy a városiakat lassan már semmi nem tudja meglepni, annyi undorító dologgal találkoztak szembe. Elég csak a ceglédi plázában dolgát végző "úriemberre", az Újbuda utcáit összepiszkító férfire, vagy éppen a székelés közben kedélyesen társalgó pesterzsébeti szarófantomra gondolni. Úgy tűnik viszont, hogy Kispest is megkapta a maga hősét, azaz a saját kularémét, az illető pedig egyből a nagyok ligájában kezdett: a fantom itt már nem az utcára vagy egy jótékonyan takaró bokor mögött végezte a dolgát, hanem egy - kisgyerekek által is előszeretettel látogatott - játszótérre. Lapunk úgy tudja, hogy a nagy adag ürülékre az egyik mászóka tövében bukkantak rá, miközben a gyerekek az ocsmány csomag körül játszadoztak. A fantom kétséget sem hagyott afelől, hogy az otthagyott végtermék nem kutya vagy más állat műve, ugyanis egy szintén összecsinált vécépapír halmot is hagyott a halom mellett.
A helyiek teljesen kiakadtak, nem csoda: mint mondták, az ott hagyott csomag nem csak undorító, de rendkívül fertőzésveszélyes is.
Én szerencsére csak hallottam róla, mi volt a téren, undorító. Ez már tényleg a legalja, hogy valaki oda csináljon, ahol a gyerekek játszanak. Mi van, ha valamelyik beletenyerel? A kisebbek pedig sokszor mindet a szájukba vesznek. Még belegondolni is undorító, mi lett volna, ha itt is ez történik
- mondta egy közelben élő asszony, aki korábban maga is lelkesen látogatta a helyi játszótereket. A gyomorforgató illető híre futótűzként terjedt a kerületben, úgy tudni, több helyi csoportban is téma volt dicstelen tette. Többen azt is elmondták, hogy a fosófantomnak nem csak a játszótér esett áldozatul, lelkes "kollégái" ugyanis rendszeresen összerondítják a Határ út bizonyos környékeit is:
- Egyszer a buszmegállóban láttam meg egy nagy adag sz*rt a hozzá illő zsepikkel, máskor egy park padjára akartam leülni, amikor beleléptem egybe a pad előtt. A legextrémebb szerintem a lépcsőház volt: ott a lépcsőn tolta ki valaki. Nem értem, hogy ilyet miért csinál bárki is. Értem én, ha valakire rájön a szükség, de ez túlmegy minden határon - mesélte egy helyi férfi.

Ismét vissza akar ülni Dániel a bika hátára.

Kész csoda, hogy életben maradt a nő.

A pilótának nem volt ideje mérlegelni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.