
„Kiskorú gyerekeim vannak!” – Vadállatok törtek rá a hegyvidéki utcabálra, sikoltoztak a gyerekek – Videó
Nincs nyugta a hegyvidéki családoknak. Az ott élők rettegnek, mert vadállatok lepték el a lakott területeket, amik nem riadnak vissza semmitől. Ezúttal az éj közepén, a Rőzse utcabál idején törtek az emberekre. A veszedelmes állatok gyerekekkel néztek farkasszemet!
Megragadták a szülők a sikoltozó gyerekeiket, hogy védjék őket, miközben vadállatok lepték el a Hegyvidék egyik legszebb utcáját. A Rőzse utcában épp a utcabált tartottak, amikor a termetes, több tízkilós állatok lazán besétáltak a lakott környékre – a gyerekek közvetlen közelébe!

Vadállatok mindenütt
Hiába van nyár vagy tél, nincs menekvés a vadállatok elől a XII. kerületben. Az ott élő családok szinte már úgy érzik, hogy el vannak átkozva: bármerre sétálnak, akaratlanul, rendre belefutnak a négylábú bestiákba. Az állatok a közeli erdőkből, kölykeikkel együtt látogatják a környéket. Egy ideje már nemcsak véletlenül kóborolnak el az emberekhez, hanem célzottan érkeznek. A többi között a konyhaablakokból kiszökő finom, húsos ételek illatai is a kerületbe csábítja őket és olyankor bizony semmit nem kímélnek:
- elállják az utakat,
- magánkertekbe törnek be és széttúrják azokat,
- sőt, a helyi infrastruktúrát is tönkreteszik.
Mintha már jegyet váltottak volna Hegyvidékre… pedig nagyon veszélyesek – akár emberre is képesek támadni! Okkal aggódnak tehát a családok, nehogy épp az ő gyerekeik ellen forduljanak.
A helyiek már külön Facebook-csoportokat is létrehoztak, hogy riadóztassák egymást, épp merre tűntek fel az erdei állatok. Ritka az olyan nap, amikor ne futnának a bestiákba, de az emberek október 4-én és 5-én remélték, talán ezúttal szerencséjük lesz. Azon a hétvégén épp utcabált tartottak a Rőzse utcában. A táncos-zenés mulatságon sok család megfordult, nagy volt a forgatag, ezért is gondolták, hogy talán az eseményt a vadállatok messziről elkerülik.
Vaddisznók Hegyvidéken
Tévedtek… Október 5-én, vasárnap este 9-kor egy vaddisznócsalád zavarta meg a mulatságot! Egy anyuka, Erzsébet több mint 20 éve él a kerületben és több gyermeket is nevel. Ők is kint voltak a rémisztő pillanatban az utcán.
A vaddisznószafari közepén lakunk. Kiskorú gyerekeim és kutyáink is vannak! Félünk! Ezek a vaddisznók a rendezvényeink nagy létszámától és a zenétől sem riadnak vissza! Méghogy szégyellősek! Sok gyerek volt az utcán…
- mutatott rá az asszony, aki egy felvételt is készített a bálra benéző vaddisznókról. Óriási volt a riadalom!
Erről a videót itt tudod megtekinteni:
A nő szerint már elviselhetetlen a helyzet a környéken a vadállatok miatt. Megosztotta a felvételt az egyik vaddisznók miatt riadóztató közösségi csoportban. Sokak szerint csoda, hogy nem történt tragédia…
„Óvatosan a szabadon szaladgáló kutyusokkal. Nehogy baj legyen. A gyerekekre is vigyázzatok nagyon!” – fogalmazott egy helyi lakos a videó láttán, mire egy másik úgy fogalmazott: a videó jól lefesti, hogy milyen állapotok uralkodnak most Hegyvidéken. „Benne van a lakók tehetetlensége, a veszély a gyerekekre, lakókra, és az hogy magunkra vagyunk hagyva. Tehetetlenek vagyunk…..tiszta szerencse, hogy nem támadtak a kutyára a gyerekek előtt" – fogalmazott.

A vaddisznókrízis régóta probléma a kerületben. A lakók sokszor sötétedés után sem mernek kimenni az utcára.
Erről a Metropol videóját itt tudod megtekinteni:
A helyiek véleményét pedig itt nézheted meg:
Top hírek


„Szemműtéten estem át, majd egy ritka szövődmény miatt már csak hatalmas melleket láttam”
Kénytelen volt napokig a házában maradni.

Orbán Viktor videón mutatta meg: így lehet bejutni a Fehér Ház hátsó bejáratán
A közösségi oldalán tette közzé a felvételt a kormányfő.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre