
Szörnyű trambulinbaleset történt, rohantak a kórházba a 10 éves kislánnyal
Életmentő műtétet kellett végrehajtani a gyermeken.
Sötétedés után nem mernek kimenni a házukból az Istenhegyi út környékén élők. Az egyik társasház melletti kertet ugyanis úgy ellepték a vaddisznók, mintha igazi vadaspark lenne. A szülők féltik a gyerekeiket is, kulcsot csörgetve vagy síppal járnak este haza.
Sötétedés után nem mernek kimenni a házukból a XII. kerületi Istenhegyi út környékén élők: vaddisznók garázdálkodnak a szomszédos telkeken, a társasházak udvarába is bemerészkednek. A környék néhány területe igazi vadasparkká változott, főleg, mióta az egyik vaddisznónak kismalacai születtek.
A lakók féltik a gyerekeiket is, a két ház közötti játszótérre már alig merik leengedni őket.
Most már nemcsak sötétedés után, hanem délután és napközben is lehet velük találkozni. És annyira hozzászoktak az emberhez, hogy nem ijednek meg. A lakók eddig kulcscsörgetéssel jöttek haza, hogy elijesszék őket. Eddig ez bevált. Most már ezek a módszerek sem használnak. Síppal járok haza. Teljesen tanácstalanok a lakók, hogy mi az, amit lehetne csinálni. Itt van ez a drótkerítés, de ezen simán átjönnek
– nyilatkozta a Mokkának Ruttner Kata, helyi lakos, aki kislányával együtt folyamatosan hallja a vaddisznókat. A lakosok félnek, hogy mi lesz, ha egyszer tragédia történik, hiszen a vaddisznók nem ritkán át is jönnek a társasház kertjébe. A Mokkának nyilatkozó szakértő, Szilágyi István hangsúlyozta, hogy az ilyen urbanizált vaddisznókkal nem tud a lakosság mit tenni. Ezek a disznók ugyanis már megszokták az embereket, a város zaját, már nem félnek úgy, mint az erdőben élő társaik. Egyetlen megoldás a szakértő szerint, hogy ne ültessünk olyan növényeket a kertbe, amikből a vaddisznók szívesen falatoznak. A lakók most csak abban bíznak, hogy nagyobb probléma nem lesz és megtanulnak együtt élni a vaddisznókkal.
Nézd meg a vaddisznókról készült videót!
Életmentő műtétet kellett végrehajtani a gyermeken.
A gyermeket egy részeg sofőr gázolta el.
A közösségi oldalán osztotta meg a hírt a miniszterelnök.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre