
Sokkoló felelőtlenség: Orvosai azt mondták a férfinak csak figyeljen, miközben a betegség agresszívan növekedett
Történetével mások figyelmét próbálja felhívni a betegségre.
Egy nő mindent kézben tartott, a karrierjét, az anyaságot, a határidőket. Csak egy dolgot hanyagolt el: egészségét, egészen addig míg az egyre rosszabbodó tünetei egy sürgősségi műtéthez vezettek.
Mint oly sok nő, aki megpróbálja összeegyeztetni a karriert az anyasággal, Melissa Gonzalez is az egészségét tette a fontossági lista legaljára. Miután hónapokig figyelmen kívül hagyta a figyelmeztető tüneteket, a folyton elfoglalt édesanya végül az életéért küzdött, amikor az orvosok felfedezték, hogy a bele teljes 360 fokban megcsavarodott.
Melissa napjai összefolytak: nemzetközi utazások, vezetői megbeszélések és az örök egyensúlyozás az ügyfelei, a kollégái és a családja között. Ennek eredményeként a 48 éves nő egészsége háttérbe szorult.
Volt, hogy egy hétig nem mentem vécére. Borzasztóan puffadt voltam. Tudtam, hogy valami nincs rendben. Övsömört kaptam, néha az ajkaim és a kezeim is elkékültek a Raynaud-szindróma miatt.
- mondta az édesanya.
Bár próbálta egészségét előtérbe helyezni, valami mindig közbejött. Végül egy cetlit ragasztott asztalára, amivel emlékeztetni akarta magát arra, hogy január 10-én egy kihívást kezd beleinek egészsége érdekében.
Azonban azon a napon, amikor el kellett volna kezdenie a programot, Melissa Seattleben dolgozott, távol az otthonától, amikor hajnalban a hotelszobájában szörnyű, elviselhetetlen fájdalomra ébredt. Először azt hitte, csak gáz vagy ételmérgezés okozza, de perceken belül olyan erős görcsei lettek, hogy alig kapott levegőt, a fájdalmat a vajúdáshoz hasonlította.
Utolsó alkalommal ilyet akkor éreztem, amikor a lányomat szültem. Összegörnyedtem, sikítottam, nem tudtam se ülni, se állni.
Melissa felhívta a kolléganőjét, aki ugyanabban a hotelben szállt meg, végül a sürgősségire vitték, ahol még le sem tudott ülni, mert hirtelen összeesett.
Az orvosok gyorsan rájöttek, mi a baj, a bele teljesen megcsavarodott. A véráramlás elzáródott, a salakanyag csapdába esett, Melissa pedig életveszélyes állapotban volt, ugyanis ha a bele kilyukad, szeptikus sokkba eshetett volna.
Közölték vele, hogy azonnali műtétre van szükség.
A sebész azt mondta: megpróbálhatjuk enyhíteni a fájdalmat és hazaküldhetjük, de ha ez tovább csavarodik, meghalhat. Üszkösödést kaphat, vagy kolosztómiás zsákot kell viselnie, vagy még rosszabb is lehet.
Ami a legjobban megijesztette, az az volt, hogy a nagymamája, Anna, a hatvanas éveiben gyomorrákban halt meg, így ő is attól tartott, hogy daganatot találnak benne.
Melissánál sürgősségi műtétre került a sor néhány órán belül. A sebészek visszacsavarták a belét, eltávolították a vastagbél egy részét, majd egy hatórás operáció során újra összekapcsolták a bélrendszert. Bár nem derült ki pontosan, mi okozta a problémát, az állapot neve cecalis volvulus, amikor a vastagbél leválik a hasfalról és megcsavarodik.
Melissa testének hetekbe telt, mire újra működni kezdett. A férje, Nick, amint tudott, repülőre ült, és magával vitte a kétségbeesett nyolcéves lányukat, aki épp akkor veszítette el imádott kutyájukat, Milát.
Amikor Nick elmondta neki, hogy műtétre megyek, az első szavai ezek voltak: "Előbb Mila, most anya…" Összetört a szívem. Viszont amikor megérkezett, hihetetlen volt, az én kis ápolónőm lett.
A felépülés három hónapig tartott, de Melissa most már jól van, bár oda kell figyelnie az étkezésére. Most erősebbnek érzi magát, és teljesen megváltozott a szemlélete.
Most az orvosi vizsgálatokat előbb írom be a naptáramba, mint bármilyen megbeszélést. Vérvizsgálat, kolonoszkópia, ellenőrzés, ezek ugyanolyan fontosak, mint egy prezentáció.
Melissa szerint sok nő eltitkolja egészségügyi problémáit, mert fél, hogy gyengének vagy alkalmatlannak tűnik. Reméli, hogy a története másokat is arra ösztönöz, hogy az egészségüket tegyék az első helyre - írta a The Sun.
Történetével mások figyelmét próbálja felhívni a betegségre.
Hálózat szervezi az utaztatást.
A Szőlő utcai álhírbotrányt kirobbantó Látó János is fellép.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.