
"Családunk szíve és lelke volt" – Elektromos bicikli gázolta halálra az édesanyát
A család összetört. A gázoló még mindig szabadlábon van.
Nem élte túl a balesetet, meghalt az anyuka.
Meghalt egy háromgyermekes édesanya, miután használta a fürdőkádban a telefonját, miközben az be volt dugva az áramba. Joe O’Gorman most figyelmezteti az embereket, miután felesége, a 46 éves Ann-Marie O’Gorman a fürdőkádban telefonozott a dublini, Santryben található otthonukban.
Joe kedden a dublini halottkémi vizsgálaton elmondta, hogy sokan a biztonság hamis illúziójába ringatják magukat, mivel az Apple és a hasonló telefoncégek vízállóként hirdetik készülékeiket.
A férfi volt az, aki 2024. október 30-án holtan talált rá feleségére családi házuk fürdőszobájában. Bár a mentősök kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. Az eset napján lányukat vitte épp diszkóba, majd hazafele feleségével beszélt telefonon – ekkor az asszony már a fürdőben lehetett.
Mikor hazaért és belépett a fürdőbe, feleségét az oldalára fekve találta eszméletlenül. Megpróbálta felemelni egyik szemhéját, de nem reagált. Ezt követően észrevette a nő iPhone-ját és a töltőkábelt, amit azonnal felkapott és beledobott a közeli mosdóba, majd mikor kiemelte feleségét, egy kisebb áramütést kapott. Joe megkérte legidősebb lányát, Leah-t, hogy hívja a mentőket, majd megkezdte az újraélesztést.
Vörös foltokat fedezett fel felesége kezén és mellkasán, ezzel egyetemben pedig vérrögképződési zavarban és pajzsmirigy betegségben szenvedett. Joe szerint ennek ellenére Ann-Marie fitt és egészséges volt, minden reggel edzőterembe járt.
Először férje nem is gondolt rosszra, szimplán azt hitte felesége elaludt a kádban, majd az iPhone-t észrevéve kezdett el gyanakodni. A férj szerint ezeken a készülékeken nincsen semmiféle figyelmeztetés a vízzel való érintkezéssel kapcsolatos veszélyekre vonatozóan. Szerinte minden készüléken jól látható helyen kellene lennie egy ilyennek.
Figyelmeztetéseket kellene kihelyezni, hogy ez veszélyes
– idézi szavait a Mirror.
A mentős, Fiona Tormey szerint a nő annak ellenére sem reagált semmire, hogy defibrillátorral sokkolva lett. A boncolás során kiderült, hogy Ann-Marie égési sérüléseket szenvedett a mellkasán és a bal karján, valamint a jobb mutatóujján és hüvelykujján. Egy tanácsadó igazságügyi mérnök szerint a nő telefonja beleesett a kádba és amíg azon ügyködött, hogy kiszedje, jobb kezének ujja hozzáért a zuhanyfej fogantyújához, minek következtében elektromos áram haladt végig a testén.
Furcsa kimondani, de ha nem vette volna ki a kezét a fürdőkádból, valószínűleg még mindig élne
– mondja a mérnök.
A halottkém véletlen halálnak minősítette a tragédiát.
A család összetört. A gázoló még mindig szabadlábon van.
Újabb részletek derültek ki Magyar Péter eltitkolt programjából.
Fontos adóváltozásokra készül a kormány.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.