
„Fenyegetőzött, hogy a vízbe dobja” – egy anyuka eltűnésén háborodott fel az internet
Lánya nem hiszi, hogy édesanyjával baleset történt.
A nő tudja, hogy sokan ítélkeznek felette emiatt, de úgy érzi, helyes döntést hozott. A kemoterápia korábban nagyon legyengítette, ezért nem vállalta ismét.
Egy anya, aki 4-es stádiumú vérrákkal küzd, visszautasította a kemoterápiát, és ehelyett egy 12 000 fontos (körülbelül 5 és fél millió forint), orvosi felügyelet mellett végzett vízböjtkúrát választott, miután a rák visszatért 16 kimerítő kezelési ciklus után.

A 42 éves Sarah Ford 2024 februárjában kapta meg a lesújtó diagnózist, miután nászútja alatt, Törökországban szénanáthaszerű tüneteket, légszomjat és csípőfájdalmat tapasztalt. A korábbi testépítő kórházba került, ahol a CT-vizsgálat egy 11 centiméteres daganatot mutatott ki a mellkasa közepén. Miután visszatértek az Egyesült Királyságba, a chelmsfordi Broomfield Kórházban derült ki, hogy 4-es stádiumú Hodgkin-limfómája van – ez a vérrák egy agresszív formája, amely a fehérvérsejtekből indul ki. Az orvosok a mellkasában és a jobb csípőjében is növedékeket találtak.
Amikor közölték velem, hogy daganatom van, teljesen összetörtem – aktív és egészséges emberként ez sokkoló volt
– emlékezett vissza. A friss házas anya két hónapon belül négy kemoterápiás kezelést kapott, amelyek átmenetileg zsugorították a tumort. A következő négy, erősebb kezelés azonban nem hozott javulást. Hathetes szünet után további öt kemoterápiás kúrát és három immunterápiát végeztek, és szilveszterkor végre azt mondták neki, hogy a rák visszahúzódott.
Azt éreztem, végre kiszabadultunk a véget nem érő kemóból. Reméltem, hogy visszatérhetek a testépítéshez, újra dolgozhatok mentősként, és akár még egy gyermeket is vállalhatok. De néhány héttel később a rák visszatért. Épp hogy elkezdtem visszanyerni az életemet, amikor újra mindent félre kellett tennem
– mondta. Újabb öt immunterápiás cikluson esett át, de ezek sem hatottak. Végül további kemoterápiát ajánlottak neki – amit Sarah visszautasított. A kimerítő kezelések után feladta a hagyományos orvoslást, és inkább 21 napos vízböjtbe kezdett, orvosi felügyelet mellett.
Sarah 2024 februárjában, a 4-es stádiumú vérrák diagnosztizálása után megfogadta, hogy mindent megtesz, hogy négyéves fia mellett maradhasson. A kemoterápia alatt kihullott a haja, legyengült, és nem akarta újra végigcsinálni. Két héttel azután, hogy felvette a kapcsolatot egy klinikával, szeptember 25-én megkezdte a felügyelt vízböjtöt.
A legfontosabb az volt, hogy biztonságban legyek, és megfelelő orvosi felügyelet mellett csináljam ezt a – kívülről nézve őrült – dolgot. A férjemnek, a fiamnak, a családomnak és a barátaimnak is tudniuk kellett, hogy jól vagyok.
Az orvos, aki a böjtöt vezeti, azt állítja, hogy a módszer hatásos, de csupán egy dokumentált esetet tud felmutatni – egy 1-es stádiumú limfómás beteget, aki vízböjt és diéta után került remisszióba – írja a Daily Mail. Ugyanakkor a vérrák szakértői óva intenek attól, hogy a betegek orvosi konzultáció nélkül alternatív módszerekhez nyúljanak.
Heidi Smith, a Blood Cancer UK képviseletében azt mondta:
Ha valaki bármilyen alternatív terápiát fontolgat, például vízböjtöt, erősen javasoljuk, hogy előtte beszéljen a kezelőorvosaival. A legfontosabb, hogy a betegek a lehető legjobb kimenetelt kapják – ezt pedig csak tudományosan megalapozott kezelési tervek garantálják.
A Hodgkin-limfóma tünetei változatosak: nem minden betegnek vannak látható duzzanatai. Jellemző lehet az éjszakai izzadás, akaratlan fogyás, láz, tartós köhögés, viszketés, vagy a nyirokcsomók fájdalma alkohol fogyasztása után. Évente mintegy 2100 új Hodgkin-limfóma esetet diagnosztizálnak az Egyesült Királyságban. A betegség a nyirokrendszerben alakul ki, amely a szervezet egyik fő védekezőrendszere. A kóros sejtek a nyirokcsomók közelében – például a nyakban, hónaljban vagy lágyéknál – okozhatnak duzzanatokat, és mivel elvesztik a fertőzések elleni védekezőképességüket, a betegek könnyebben megbetegedhetnek. A betegség bármely életkorban előfordulhat, de leggyakrabban 20–40 éves férfiakat és 75 év felettieket érint.

Lánya nem hiszi, hogy édesanyjával baleset történt.

Szentkirályi Alexandra is minden magyart szavazásra buzdít.

Sorsdöntő választásra kerül ma sor.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.