
Pánik Tatán: tíz diákot és egy tanárt is mentővel vittek kórházba
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy szúrós szagú, irritáló anyag kerülhetett a levegőbe.
A Kemma.hu számolt be arról, hogy az egyik tatai általános iskola diáklányainak úszásoktatása volt a helyi tanuszodában, amikor nem várt vége lett az oktatásnak. Mentők érkeztek ugyanis a helyszínre.

Forrás: Facebook / Országos Mentőszolgálat
A tanuszodát üzemeltető Tatai Városgazda Zrt.-től megtudta portál, hogy a takarítók és a vízvezetékszerelők éppen vízkőtelenítést hajtottak végre az öltöző vizeshelyiségében. Amikor pedig a gyerekek bementek az öltözőbe, ennek a szernek az irritáló, erős szaga csapta meg őket, akik jogosan megijedtek, és kirohantak a tanárukhoz.
A mentők azonnal a tatai helyszínre siettek
Az iskola rögtön értesítette a mentőket, illetve a katasztrófavédelmet is. Úgy tudják, hogy a gyerekeket és a tanárt megfigyelésre a tatabányai Szent Borbála Kórházba szállították, az iskola pedig értesítette a szülőket a történtekről.
Fontos tudni, hogy ugyanezt a vízkőoldót használják otthon is az emberek, csak az eleve rosszul szellőző, zárt öltözőben könnyebben megmarad a bűze, ezért lehetett intenzív a szer szaga is, amitől megijedtek a gyerekek.
A katasztrófavédelem a helyszínen elvégezte a szükséges méréseket, azonban nem találtak semmilyen mérgező anyagot.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre