
Tömegverekedés Pesterzsébeten: újabb két fiatal került rácsok mögé
Három embert vettek őrizetbe.
Erről mindenképpen tudnod kell! Hivatalos oldalán üzent a Samsung.
Friss figyelmeztetést adott ki a Samsung a Facebook-oldalán. A felhívás minden Samsung mobiltulajdonos számára fontos információkat tartalmaz.
„Vigyázat: csalók próbálják megtéveszteni a Galaxy felhasználókat! A közösségi médiában csalók a «One UI 8 Beta» verziójának tesztelésének lehetőségét hirdetik. A hirdetésben található link egy megtévesztő webhelyre vezet. A csalók célja, hogy a készülékeket zárolják, majd pénzt zsaroljanak ki a felhasználóktól a feloldásért cserébe.”
– figyelmeztet a cég. Majd három dolgot is hangsúlyoz a mobilosok számára:
„A Samsung soha nem terjeszt szoftverfrissítést hirdetésekben vagy külső linkeken keresztül.
A hivatalos információk és szoftverfrissítések kizárólag a Samsung saját közösségi média felületein, a Samsung Members alkalmazásban, a Samsung Community-n, valamint magán a készüléken keresztül érhetők el.
Minden más forrás gyanús, és komoly biztonsági kockázatot jelent.”
Végül így zárja bejegyzését a Samsung: „Kérjük felhasználóinkat, hogy legyenek körültekintők, és ne kattintsanak idegen oldalaktól származó linkekre.”
Három embert vettek őrizetbe.
Nem tudni meddig nem lesz üzemképes.
Egy 60 éves férfit fogtak el a helyszínen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.