
Orvos figyelmeztet: ezt a 3 dolgot ne tartsd a hálószobában, ha fontos az egészséged!
Helyezd előtérbe az egészséged a hálóban is.
Egy kutatás fedte fel, mi a legfontosabb a Z generáció számára.
Egy friss kutatás szerint a 18–28 évesek egyre inkább lecserélik a késő esti kocsmázást korán kezdődő edzésekre, és a másnaposság helyett az egészséges reggelekre szavaznak. A felmérésből kiderült, hogy a fiatalok 39 százaléka már inkább otthon marad egy nyugodt este erejéig, mintsem hogy kiöltözve nekiinduljon az éjszakának. Sőt, a tökéletes szombat reggel számukra nem a másnapos ágyban forgolódás – 27 százalék inkább egy edzéssel kezdi a napot, míg csak 20 százalék maradna ágyban egy átmulatott este után.
Az egészséges életmód az egyik legfontosabb prioritás a fiatal felnőttek körében: 74 százalékuk már mondott le buliról azért, hogy másnap frissen ébredhessen egy edzésre. A Samsung által megrendelt kutatás szerint a társasági élet is egyre inkább az egészség köré szerveződik – a válaszadók 73 százaléka mondta, hogy az elmúlt egy évben egészségtudatosabbak lettek a programjaik, 41 százalék pedig szívesen venne részt olyan közösségi eseményeken, ahol nincs alkohol. A mozgáson túl a wellness is egyre népszerűbb: a fiatalok 30 százaléka legalább hetente egyszer betér egy smoothie- vagy juice-bárba, míg 34 százalék rendszeresen fogyaszt gyógyitalokat, például gyömbérshotot, kombuchát vagy matchát. Sőt, több mint egynegyedük már ki is próbált valamilyen új wellnesstrendet, például a jeges fürdőt vagy a tudatos légzésgyakorlatokat – írja az Express.
„A fiatalok közel háromnegyede már lemondott egy buliról csak azért, hogy másnap formában legyen egy reggeli edzéshez. Ez egyértelmű jele annak, hogy az éjszakai élet kultúráját egy új, egészségtudatosabb társadalmi élet váltja fel” – mondta Annika Bizon, a Samsung UK & Ireland mobilüzletágának marketing- és termékvezetője. Hozzátette: „Ez a váltás az oka annak is, hogy a viselhető okoseszközök egyre inkább a mindennapjaink részévé válnak. Az új Galaxy Watch8 olyan funkciókkal segíti az egészséges életmódot, mint az antioxidáns-index, az edzőprogramok vagy az alvásfigyelő útmutatás.”
A kutatás egyébként a Samsung Galaxy Watch8 és Galaxy Ring bevezetésével egy időben készült, amely új egészségügyi funkciókat kínál – többek között mesterséges intelligenciával támogatott alvásfigyelést, személyre szabott edzésterveket és napi energiaszint-mérést, hogy a test és az elme is toppon legyen.
Helyezd előtérbe az egészséged a hálóban is.
Az vagy, amit megeszel.
Sokan kaptak jó híreket.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.