
Fejfájással feküdt le aludni egy nő – órákkal később már az életéért küzdöttek a kórházban
Életét családja és lakótársai gyors reakciójának köszönheti.
A fiú feje pattogott az aszfalton, a karja eltört, végül a Bethesda műtőjében kötött ki. A roller, amit ajándékba kapott előző nap, ma már rémálom.
Az új elektromos rollernek a 13 éves fiú alig 24 óráig örülhetett, aztán egy kátyú miatt kórházi ágyra került. A Bethesda Gyermekkórház beszámolója szerint mindössze 7 hónap alatt 202 elektromos rolleres sérült gyermeket láttak el, közülük 11 életveszélyes állapotban érkezett. A történetek és a számok is egyértelműek: az elektromos roller nem játék, és sisak nélkül halálos lehet.
A 13 éves Bandi nagyon boldog volt, amikor végre megkapta a hőn áhított elektromos rollert. Egy napig élvezhette. Másnap délután, miközben egy teljesen egyenes, üres úton haladt, az első kerék beleakadt egy kátyúba. A döbbenetes esetről a Bethesda Gyermekkórház számolt be.
Amikor oldalra néztem, azt láttam, hogy hátrafelé integet a kezem. Olyan furán állt, hogy meg kellett csípnem magam, hogy tényleg igaz-e
– idézte fel. A földre zuhanva a feje többször az aszfaltnak csapódott, a kormány a hasába fúródott, miközben a karja természetellenes szögben tört el.
Mire a mentő a Bethesda Gyermekkórházba szállította, a pólója csupa vér volt. Az orvosok nyílt felkartörést állapítottak meg, és azonnal a műtőbe vitték.
Mindig azt hittem, a sisak csak dísz. Most behorpadt, de az életemet mentette meg
– mondja a fiú. Kiderült: mindez akkor jutott eszébe, amikor a feje pattogott az aszfalton.
Egy 14 éves lánynak például az álkapcsa tört el. Ő sisak nélkül száguldozott a Duna-parton. Egy kisebb esés után azt mondta, „csak elharapta a száját”. Pár nap múlva reggelinél reccsent az állkapcsa. A Bethesda után a Honvédkórházba került, ahol kiderült: eltört az állkapcsa. Öt hétig csak folyékony táplálékon élhetett, az utolsó két hetet maszkban, beszéd és szilárd étel nélkül kellett töltenie. Édesanyja írta a közösségi oldalon:
Okuljon mindenki a mi esetünkből! Ez a rolleresdi nem játék, brutálisan veszélyes!
Egy 15 éves fiú esetében majdnem végzetes lett a rollerbaleset. 25-el gurult a megszokott úton, amikor hirtelen elvesztette az irányítást a roller felett. Arccal a betonra esett, feje, karja és térde sérült.
Ha csak egy kicsivel nagyobbat kapok az aszfalttól, már nem vagyok itt. A biciklis sisak kevés, rendes bukó kell!
– mondta a fiú, aki csodával határos módon túlélte.
A 17 éves Mana elektromos rollerének a kereke egyenes úton fordult ki.
Az ember azt hiszi, uralja az egészet. De nem, bármi történhet bármelyik pillanatban! Ne legyél te a következő!
– üzente a kórházi ágyból.
A Bethesda Gyermekkórház adatai szerint 7 hónap alatt 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerbaleset miatt. Egyetlen ügyelet alatt akár
5-6 súlyos sérült gyerek is érkezik. Az esetek közel ötödében fejsérülés történt, 11 gyerek életveszélyes állapotban került kórházba. És ezek csak a gyermekek, csak a Bethesda számai.
Életét családja és lakótársai gyors reakciójának köszönheti.
Szeptembertől virágozni fognak a Merkúr retrográd vége után.
Fény derült egy sokakat égető kérdésre.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.