
Őszi fesztivál kezdődik Budapesten, kiváló programok várnak mindenkit
A Budapesti Őszi Fesztivál egy magyarországi kortársművészeti fesztivál, melyet idén is megrendeznek. Az őszi fesztivál mellett a Bálnába is érdemes ellátogatniuk a kortárs művészetet kedvelőknek.
Mit jelent ma kortársnak lenni? Hogyan kapcsoljuk össze a múltat és a jelent? Lehetséges egy egész városból színpadot alakítani? Ezekre és sok más kérdésre is választ kaphatnak az érdeklődők a Budapesti Őszi Fesztivál keretében.

Budapesti Őszi Fesztivál
A fesztivál, a szokványos műfaji ajánlók mellett, idén előre kidolgozott tematikus koncepciók szerint is csoportosítja repertoárját. A felhozatalba „ébren álmodók” néven kerülnek azok a produkciók, melyek korunk ellentmondásait és a jelen tébolyát értelmezik művészetükkel, az „együtt mozdulók” a fizikai színház és kortárstánc, falfestészet, a parkour és egyéb urbánus mozgásformák szerelmeseit célozzák, a „várost belakók” kifordítják magukból az utcákat, köztereket és múzeumokat, míg az „egymást építők” számára előbbre valók a közösségek és szolidaritás, mint az egyén és a hírnév. A fővárosi kerületek is kiveszik a részüket a műsorból, de a Budapesti Őszi Fesztivál szeptember 26-a és október 10-e között nemzetközi társulatokat, darabokat is vendégül lát Budapesten.
123 éve nincs velünk a farmernadrág névadója
1902. szeptember 26-án hunyt el Levi Strauss, amerikai iparos, akinek nevét az ikonikus Levi’s farmernadrágok és ruházati termékek a mai napig őrzik.

Tompos Kátya (1983–2024) – kiállítás
A Bajor Gizi Színészmúzeum időszaki kiállítása Tompos Kátya tragikusan rövidre szabott színházi pályafutására emlékezik. Tompos Kátya az operett-musical osztályban 2005-ben szerzett diplomát, a rendezők mégsem úgy tekintettek rá, mint a kiválóan éneklő, ideális naivára. Művészi sokszínűségének, jellemábrázoló tehetségének, természetes játékának köszönhetően sokféle szerepet alakított 2003 és 2021 között. A nagy sikerű zenés színjátékok mellett görög tragédiában, Shakespeare-darabokban, klasszicista francia drámában és kortárs szerzők műveiben is szerepelt. A szeptember 28-ig látogatható kiállításon az emlékezetes alakításokról készült fotográfiák mellett a családi albumokban őrzött dokumentumokat is láthatják a látogatók.
Szeptember 27-e az idegenforgalom világnapja
A turizmus világnapját 1980 óta minden év szeptember 27-én ünnepeljük. Az Idegenforgalmi Világszervezet azzal a céllal hívta életre a világnapot, hogy általa előmozdítsa a turizmus fejlődését. A turisztikai szakma ennek keretében széles körű összefogás keretében, számos akcióval igyekszik felhívni a figyelmet a vendégszeretet fontosságára.

Budapest Contemporary – Kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár a Bálnában
A Budapest Contemporary kiállítás és vásár, a hazai kortárs művészeti szcéna egyik legjobban várt eseménye. Szeptember 28-ig bezárólag idén harmadik alkalommal találkoznak a galériák és a művészek a közönséggel a Bálnában. Idén a vásár minden eddiginél nagyobb területen, közel 40 nemzetközi és hazai kiállítóval, tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozásokkal és extra programokkal várja a látogatókat. Az idei felhozatal igazán sokszínű, és megmutatja a kortárs művészet széles spektrumát a gyűjtők, a művészek és a galériák, sőt a múzeumok, a felsőoktatás és a design szemszögéből is.
97 éve használhatjuk antibiotikumként a penicillint
1928. szeptember 28-án tett felfedezéséről Alexander Fleming később így nyilatkozott:
Amikor 1928. szeptember 28-án kicsivel hajnal után felkeltem, egyáltalán nem terveztem, hogy a világ első antibiotikumának, vagy baktériumölőjének felfedezésével forradalmasítom az orvostudományt. Pedig, azt hiszem, éppen ezt tettem.
Építészettörténeti séta a Ferencvárosban
Érdemes néha kitekinteni Budapest külső tengelyére, mert egészen érdekes változásoknak lehetünk a szemtanúi. Bár a Boráros tér környékére és a kijjebb eső részekre sokszor átutazóként kerülünk, vagy csak a tömegközlekedési eszközökről figyeljük az épületeket, ha belevetjük magunkat a Soroksári úti Duna-part és a Vágóhíd utca környékének felfedezésébe, akkor nagyon vegyes és érdekes épített környezettel találjuk szemben magunkat. A Köves Bálint építész vezette séta során felfedezzük a 2000-es években épült merész elképzeléseket, újraértelmezett ipari épületeket és az olyan nagyszabású, ám kettős megítélésű projekteket, mint a Közvágóhíd átalakítása. A KÉK – Kortárs Építészeti Központ és a We Love Budapest együttműködésében létrejött program szeptember 28-án valósul meg.
Három helyszínen várja pénteken a véradókat a Vöröskereszt
- 7:00–19:00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
- 9:00-14:00 óra között a Duna Pláza I. emeletén, a Posta mellett (1138 Budapest, Váci út 178.)
- 12:00–19:00 óra között a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
Picit előbújik a nap a hétvégén
A koponyeg.hu szerint pénteken borongós idő lesz, csak estefelé csökken a felhőzet. Elszórtan még eshet az eső. 19 fok körül tetőzik mindössze a hőmérséklet. Szombaton is marad a borús idő, szórványos csapadékkal és 12–22 fok közötti csúcsértékekkel. Vasárnap láthatjuk majd a napot is, elsősorban északkeleten, miközben 21 fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála.
Top hírek


Ilyen lesz az időjárás karácsonyig – a hajdúsági pásztorok Orsolya napján már tudják, mi vár ránk
Ezt tartották Orsolya napjáról a hajdúságban.

Óbuda önkormányzatának fogalma sincs, hány gyermek lesz jövőre, mégis bezárnák az óvodákat
Továbbra is a lakókon múlik Óbuda óvodáinak sorsa.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre