
Halálra rémült látogatók szeme láttára végeztek oroszlánok az állatkerti dolgozóval
A hatóságok vizsgálatot indítottak a tragikus ügyben.
A szerdai kormányülésen is szó esett a lengyel drónincidensről.
Orbán Viktor új videót töltött fel a Facebookra, amiben a szerdai kormányülés egy része látható. A kabinet éppen a lengyelországi drónincidenst tárgyalta. A miniszterelnököt arról tájékoztatták, hogy nagy valószínűség szerint orosz drónok léptekbe a lengyel légtérbe.
A kormányfő úgy összegezte a kormány álláspontját, hogy először is szolidárisak a lengyelekkel, és Lengyelország mellett állnak.
A lényeg az az, hogy van egy baráti ország, Lengyelország történelmi barátunk, van egy szövetséges ország, hiszen ők is és mi is a NATO-ban vagyunk. Lengyelország mellett állunk, idegen katonai eszközök kerültek Lengyelországba, így vagy úgy, akárhogyan is történt, mi mindenképpen a lengyelek mellett vagyunk. Lengyelország területe, légtere sérthetetlen, ebben a lengyelek ránk mindig számíthatnak
Orbán Viktor egy korábbi szerdai bejegyzésben arról írt, hogy az eset újabb bizonyíték arra, mennyire veszélyes a háború árnyékában élni.
Ez az eset is bizonyítja, hogy a békét szorgalmazó politikánk indokolt és észszerű. Egy háború árnyékában élni kockázatokkal és veszélyekkel jár. Itt az ideje véget vetni ennek!”
– fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő hozzátette:
Magyarország a továbbiakban is kiáll a béke mellett, és támogatja Donald Trump erőfeszítéseit, amelyek célja a háború lezárása. Ezért támogatjuk Trump elnök úr békét célzó erőfeszítéseit.”
A hatóságok vizsgálatot indítottak a tragikus ügyben.
Saját kutyája támadta meg a férfit.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.