
„Jobb jövőt vettünk a gyerekeinknek” - Extrém költözésre adta a fejét egy család
Egy dolog miatt bánták meg a költözést.
Megvesztegethető embernek nevezte, aki tönkretette a tisztikart.
A Klikk Tv műsorában elképesztő véleményt fogalmazott meg Ruszin-Szendi Romuluszról korábbi helyettese, volt barátja, aki miatt végül leszerelt, otthagyta a honvédséget – írja a Ripost.
Pintér Ferenc alezredes szerint Ruszin-Szendi amorális személyiség, aki folyamatosan súlyosan megszegte a szabályokat.
Most játssza a morál bajnokát az ország nyilvánossága előtt, amire neki semmiféle alapja nincsen.
Folyamatosan csalt, baleseteket hallgatott el, mást küldött be maga helyett orvosi vizsgálatokra, például az ejtőernyős vizsgán(!). Még véletlenül sem a katonai becsületet, a "minőséget" képviselte. Szó szerint demoralizálta a honvédséget.
Aztán még ennél is súlyosabb állítások hangzottak el. Volt helyettese szerint Ruszin-Szendi mindenkit megpróbált lefizetni, mert szerinte "mindenkinek megvan a maga ára". Aki ellent mondott neki vagy kritikus véleményt fogalmazott meg azt kicsinálta.
"Rendeltetésellenes joggyakorlás" volt rá jellemző a kezdetektől, ezt folytatta vezérkari főnökként is.
A luxusvilláért kizárólag ő egyedül a felelős, állította Pintér alezredes, Ruszin-Szendi volt helyettese.
Ezt ő találta ki magának, hogy ilyen helyen akar lakni. Ezt ő magának intézte megtévesztve a politikusokat.
Arcpirítónak nevezte a kierőszakolt luxusvillát. Korábbi helyetteseként biztos benne, hogy a százmilliós költekezést ő maga intézte saját magának.
Egy dolog miatt bánták meg a költözést.
Most a tanárnő akarja beperelni a munkáltatóját.
Két gyermek is érintett az ügyben
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.