
Fogfájás miatt ment el a fogorvoshoz, majd jött a lesújtó diagnózis
Egy duzzanat jelent meg az állán egy fogfertőzést követően.
Íme a részletek.
A MultiRidereknek – vagyis azoknak a személyeknek, akik nem csupán egy bizonyos közlekedési eszközt vezetnek a mindennapokban – szól a Magyar Autóklub felhívása. Ennek keretében a legjobbak egy gyakorlati versenyen mérhetik össze a tudásukat, ahol három különböző járművel is bizonyítaniuk kell rátermettségüket – írja a Ripost.
A Magyar Autóklub tavaly rendezte meg első ízben a MultiRider versenyt, kimondottan azzal a céllal, hogy fejlessze a résztvevők közlekedésbiztonsági tudását és a helyes közúti közlekedésre nevelje a résztvevőket – árulta el Hatala József, a versenyt szervező Magyar Autóklub elnöke.
A közlekedés történetében voltak időszakok, amikor jól elkülönült egymástól a járműtípusok használata. Ez ma már nem így van. Az autók mellett egyre magasabb színvonalú, elektromos közlekedési eszközök jelennek meg, mint a kerékpárok vagy a rollerek. Mindez új kihívásokat jelent a közlekedésbiztonság szempontjából. Emiatt is gondoltuk úgy tavaly első ízben, hogy versenyt hirdetünk azok számára, akik mindhárom közlekedési eszközt egyaránt használják
– árulta el a Magyar Autóklub elnöke.
A versenyre tavaly összesen 75-en jelentkeztek, míg idén már száznál is többen. Aki kedvet kap, hogy megmérettesse magát ezen az egyedülálló versenyen, annak még most sincs késő: augusztus 24-ig, vasárnapig ennek az online KRESZ-tesztnek a kitöltésével lehet nevezni. A tesztet helyesen teljesítők közül a legjobb 15 kitöltő vehet részt a gyakorlati döntőn szeptember 20-án, Budapesten, ahol minden résztvevőnek 3 feladatot kell majd teljesítenie autóval, elektromos kerékpárral, illetve elektromos rollerrel.
Hatala József szerint az autósoknak, a kerékpárosoknak és a rollereseknek is tudomásul kell venniük, hogy ugyanazon az infrastruktúrán kell osztozniuk.
A közlekedés olyan, mint egy hatalmas nagy társasjáték és ha valaki egy társasjátékban megszegi a szabályokat, annak súlyos következményei vannak. Ezek a következmények pedig a közlekedésben akár tragikusak is lehetnek. Ezért is érzi küldetésének a Magyar Autóklub, hogy népszerűsítse a közlekedésben részt vevők egymás iránti kölcsönös tiszteletét
– mondta el a Ripostnak Hatala József.
A MultiRider verseny természetesen értékes nyereményekért is zajlik: az első 3 helyezett versenyző 1 évre szóló Standard Autóklub tagságot kap, és emellett tárgynyereménnyel is gazdagodik. A győztes például egy korszerű elektromos rollert vihet majd haza.
Egy duzzanat jelent meg az állán egy fogfertőzést követően.
Az érintett szakaszon irányítás mellett halad a forgalom.
A sztrókból felgyógyuló sportember maratonra készül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.