
Elszabadult a pokol a reptéren: őrjöngő ámokfutó kalapáccsal fenyegette az utasokat
Az emberek sikoltozva szaladtak el.
Egy elvetemült férfi terrorizálta a Malpensa repülőtér utasait és személyzetét Milánóban. Szemtanúk elmondása szerint az emberek menekültek a férfi elől, aki utasokra támadt és a berendezést is megrongálta.

A férfi az első terminálnál kezdte el az őrjöngést, ahol összetörte a pultokat, majd tüzet gyújtott. A tűz miatt, a repülőtér egy részét le kellett zárni. A füst olyannyira megtöltötte a terminált, hogy minden embert ki kellett menekíteni.
A repülőtéren elszabadult a pokol
A dühöngő férfi egy szemetesben gyújtotta meg a tüzet és egy kalapács is volt nála, amivel kárt tett a repülőtér felszerelésében. Asztalokat, pultokat és monitorokat tört össze, majd embereket is meg akart támadni a fegyverrel.
Egy nő sikoltozva és pánikolva menekült a támadó elől, aki kalapáccsal fenyegette meg a reptér utasait. Többen megpróbálták lefegyverezni, míg végül megérkezett a biztonsági szolgálat. A biztonsági őrök a földre szorították és megbilincselték az ámokfutót.
A támadót elszállították, de a füst miatt minden utast ki kellett küldeni a helyszínről. A hatóságok pár perc alatt megérkeztek és eloltották a tüzet, de az emberek rendkívül megrémültek.
Egy szemtanú elmondása szerint, amikor a férfi megnyújtotta a tüzet, a közelében tartózkodott, majd hangos kiabálásba kezdett. A nő azonnal tudta, hogy baj van, ezért férjével kézen fogva kezdtek el szaladni az ellenkező irányba – írja a Mirror.
Top hírek


Családi vállalkozás: Kristállyal kereskedett egy egész család Enyingen

Térfigyelő kamera buktatta le a férfit - betörte a pizzéria ajtaját, lopni ment
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre