
Megduplázódott az Ebola gyanús esetek száma - egy újabb világjárványtól tartanak a szakértők
A hatóságok eddig 20 halálesetet rögzítettek.
Kosárlabdázó csapattársai, edzői, barátai, a klubvezetés és helyiek is gyászolták.
Csendet megtörő zokogások jellemezték a megemlékezést, amelyet vasárnap este tartottak a szekszárdi sportcsarnok előtt a tragikus hirtelenséggel elhunyt Fricsi Dóra emlékére – írja a TEOL. A lányra gyertyagyújtással emlékeztek.
Korábban ünnepeltek egy-egy bajnoki vagy kupasiker után a KSC Szekszárd szurkolóival de most gyászoltak fiatal kosárlabdázó csapattársai, edzői, barátai és a klubvezetés a sportcsarnok előtt. Rengeteg együttérző helyi is tiszteletét tette, hogy közösen emlékezzenek meg a tizenkét esztendős Fricsi Dóráról.
A megemlékezésen részt vevők mécseseket gyújtottak, egy-egy szál virágot helyeztek el az asztal körül, amin a fiatal lány mosolygós fotója állt bekeretezve. A csapattársak egymást karjaiban sírva gyászolták nemcsak csapattársukat, de egyben barátnőjüket is, miközben a gyertyák lángja emlékeztetett mindenkit arra a törékeny, mégis felejthetetlen életre, amelyet most fizikai síkon el kell engedniük.
Szabó Noémi, a klub szakmai és sportigazgatója beszédében elmondta, hogy Dóri személyében egy különleges kislányt ismert, aki szorgalmával, kitartásával, önzetlenségével örökre megmarad a szívükben. Elmondása szerint sokszor volt a csapat lelke, megjegyzéseivel, edzője, Harsányi Mária utánzásával vagy éppen öltözői táncával mindig meg tudta törni a feszültséget, új erőt öntve a csapatba.
Fricsi Dóra szíve augusztus 5-én edzés közben állt le. Edzője azonnal megkezdte az újraélesztését, majd a mentők helikopterrel az Országos Kardiológiai Intézetbe szállították, de négy nappal később jött a szomorú hír: a fiatal kosárlabdázó szervezete feladta a harcot.
A hatóságok eddig 20 halálesetet rögzítettek.
Egy fele annyi idős lánnyal lépett félre a házas férfi.
Augusztusban 4 busz gyulladt ki, vagy füstölt el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.