
Orbán Viktor így látta az első Háborúellenes Gyűlést
Győrben rendezték meg az első Háborúellenes Gyűlést.
Drámai hírt közöltek az orvosok.
Egy angol anyuka azt hitte, hogy 17 hónapos kisbabája csupán fél a sötéttől, ám az orvosok végül szívszorító diagnózist közöltek vele.

Antonia Lambert először márciusban vette észre, hogy kislánya, Delilah Rose Lambert bal szemének pupillája fehéren világít bizonyos fények alatt. A 20 éves anyuka először nem gondolt nagy bajra, de az orvosok azonnal az NHS rendszerén belül a grimsby-i Princess of Wales Hospitalba irányították őket.
Az első vizsgálatok után hazaküldték őket, mivel nem találtak semmi különöset. Azonban Delilah ezután hirtelen rettegni kezdett a sötéttől, és folyamatosan vakarta a szemét. Antonia emiatt visszavitte őt a szemészetre.
Ezúttal komolyabban vették a panaszokat, és továbbküldték őket egy ismertebb kórházba, ahol valamit találtak Delilah bal szeme mögött. Innen a birminghami gyermekkórházba irányították őket, ahol egy ultrahangvizsgálat során kiderült: Delilah-nak retinoblastomája van, amely egy ritka szemrák.
A korábbi tünetek, mint a sötéttől való félelem, azzal magyarázhatóak, hogy a daganat súlyosan rontotta a kicsi látását, így sötétben szinte semmit sem látott. A daganat annyira szétterjedt a szemüregben, hogy sajnos Delilah bal szemét el kellett távolítani.
Antonia most azért küzd, hogy más szülőket figyelmeztessen a ritka, de fontos tünetekre. Azt tanácsolja minden anyukának, hogy ha bizonytalanok, ne fogadják el elsőre az orvosok megnyugtató véleményét, mindig kérjenek második véleményt.
A south killingholmei anyuka így emlékezett vissza:
Volt egy lámpa a nappaliban, és annak fényében az egyik pupillája fehéresen világított. Nem gondoltunk semmi komolyra, de amikor elkezdett mozogni, elvittük orvoshoz. Az orvosok hazaküldtek minket, de egy hónappal később újra próbálkoztam, ekkor küldtek a birminghami kórházba, mert daganatot találtak a bal szeme mögött. Először kemoterápiát és lézeres műtétet fontolgattak, de a daganat túlságosan szétterjedt, így végül el kellett távolítani a szemét.
Antonia elmondta, napokig sírt, amikor megtudta a diagnózist. Az Angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) szerint a retinoblastoma egy ritka szemrák, amely főként kisgyermekeket érint. A retina sejtjeit támadja meg, és a szem hátsó részén alakul ki.
Delilah bal szemét egy háromórás műtét során távolították el. Jelenleg egy ideiglenes protézist visel, az állandó műszem beültetésére pedig hét héttel később kerül sor – írja a Mirror.

Győrben rendezték meg az első Háborúellenes Gyűlést.

Senki sem számított arra, hogy ez lesz a vége.

Beszélt arról is, hogy Donald Trump "a béke embere".
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.