
Gyászol az olaszországi gyermekgyilkos anya: meghalt az egyetlen ember, aki megbocsátott neki
Meghalt az olaszországi gyermekgyilkos édesanyja.
Szeptembertől igényelhető!
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb – hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Elmondta: az Otthon Start Programban fix 3 százalékos kamatra lehet majd kölcsönt felvenni első lakás vásárlására. Hozzátette: ez a piacon elérhető kölcsönök kamatánál mintegy 4-5 százalékkal alacsonyabb, ez pedig jelentős hatással van a havi törlesztőrészletekre.
Számításaik szerint egy 25 millió forintos hitel igénylése esetén, 25 éves futamidővel számolva az Otthon Start-kölcsön havi törlesztője körülbelül 120 ezer forint lesz, míg piaci kamatozású hiteleknél 185-190 ezer forint. Ez havonta mintegy 70 ezer, éves szinten csaknem egymillió forint megtakarítás – mondta. A program indulása szerinte „új időszámítás lesz Magyarországon”, hiszen minden korábbi állami támogatási programnál szélesebb társadalmi csoport számára nyitja meg az otthonszerzés lehetőségét.
A program szándéka szerint elsősorban a fiataloknak szól, de a kormány döntése értelmében mindenki számára elérhető, aki nem rendelkezik saját otthonnal, saját ingatlannal. Komoly lehetőség az önálló életkezdéshez, hogy a családi házból, az albérletből elköltözhessenek a fiatalok – hangsúlyozta az államtitkár. Panyi Miklós hozzátette: a programban nincsen sem házassági, sem gyermekvállalási kritérium, viszont elérhető a házaspárok, családosok és a családalapítást tervezők számára is. Kombinálható a CSOK Plusszal, így a családok az Otthon Start 50 millió forintján túl a CSOK Plusz 50 millió forintos keretét is igénybe vehetik. Ez azért fontos, mert a házaspárok, a családot tervezők inkább nagyobb otthonban, illetve házban gondolkodnak – tette hozzá.
Az igényléshez kell hitelképesség, kell egy meghatározott jövedelem, a kereseti viszonyoktól függ a felvehető hitelösszeg mértéke is. Továbbá két év társadalombiztosítási jogviszony megléte fontos – részletezte a feltételeket az államtitkár. Megjegyezte: a program egy 10 százalékos, kedvezményes önerőt követel meg, ezzel nagy mértékben nő az ingatlanokhoz való hozzáférhetőség sok tízezer fiatal számára, akik nem tudnának vagy csak kisebb ingatlant tudnának vásárolni – mondta.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a héten egyeztettek a bankokkal, a hitelintézetek készülnek a programra, és úgy látják, hogy ez egy stabil, jó konstrukció. Az, hogy 25 éven keresztül fix a törlesztőrészlet, biztonságot, kiszámíthatóságot és tervezhetőséget ad – jegyezte meg. A bankok számára a fiatal, munkaviszonnyal rendelkező ügyfelek értékesek, hiszen hosszú távon a bankok ügyfelei maradhatnak. A bankok részéről az államtitkár szerint nagy verseny lesz a folyósításban azért is, hogy minél több ügyfelük kapcsolódjon a programba.
Elmondta, hogy jelenleg körülbelül százezer olyan eladó ingatlan van, amely megfelel a program elvárásainak. Tíz százalékkal nőtt az eladásra kínált ingatlanok száma az utóbb időben – tette hozzá.
Megjegyezte: a programba beépítettek négyzetméterár- és ingatlanár-korlátot is. Hangsúlyozta, hogy a programot hosszú távra tervezték, azt várják, hogy a lakásfejlesztések, az új lakások építése és a családiház-építés is élénkülni fog. A program finanszírozása pedig biztosított lesz a felfutó építőipari aktivitásból – mondta Panyi Miklós, akinek szavait a Ripost idézte.
Meghalt az olaszországi gyermekgyilkos édesanyja.
Ezek a témák pörögtek a legjobban a héten.
Egyikük hisz a házasságban, a másikuk nem.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.