
Egyetlen csípés okozta a bajt: tragikus hirtelenséggel hunyt el a családapa
Családját és barátait is sokkolta a halála.
Az eset 2017-ben történt. Pert veszített a Google.
Egy argentin rendőr több mint kilencezer fontnak megfelelő (4 millió forint) kártérítést kapott, miután egy Google Street View (Google Utcakép) autó meztelenül örökítette meg őt saját kertjében. Az eset még 2017-ben történt Buenos Aires tartomány egyik kisvárosában, ahol a férfi azt állította, hogy egy kétméteres fal mögött, otthona belső udvarán tartózkodott, amikor a kamera lencsevégre kapta a csupasz hátsóját.
Az inkriminált kép ezután felkerült az internetre, és a közösségi médiában gyorsan elterjedt, komoly megaláztatást okozva az érintettnek, különösen hivatására való tekintettel.
Nevetség tárgyává váltam, főleg, mivel rendőrként dolgozom
– nyilatkozta. Az ügy helyi televíziós műsorokban is téma lett.
Kezdetben a bíróság elutasította a keresetét, azzal az indokkal, hogy saját hibájából volt „alkalmatlan öltözetben a kertjében”. Egy bíró akkor azt is megjegyezte, hogy „csak az illető férfi tudhatta biztosan, hogy ő szerepel a képen”. A Google pedig arra hivatkozott, hogy a házat körülvevő fal nem volt elég magas – írja a Mirror.
Az ítéletet azonban később megváltoztatták. A fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy a kép jogsértő módon, nem nyilvános térben készült, és egyértelműen megsértette a férfi magánélethez való jogát. Az ítélet indoklásában az állt:
Ez az eset nem egy közterületen készült képről szól, hanem egy olyan személyről, akit otthona falain belül, egy átlagosnál magasabb kerítés mögött kaptak lencsevégre. A magánszféra megsértése... nyilvánvaló. Nincs kétség afelől, hogy önkényes beavatkozás történt egy másik ember életébe.
A Google-t végül felelőssé tették a történtekért, mivel nem volt indok arra, hogy mentesüljenek a felelősség alól egy ilyen súlyos hibáért, amely egy ember otthonának privát szféráját sértette meg, csorbítva annak méltóságát. Senki sem akar úgy megjelenni a világhálón, ahogyan a világra jött.
Családját és barátait is sokkolta a halála.
Hatalmas sikerrel, a Szent István-bazilika előtti térről indult útjára Mága Zoltán Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című 100 állomásos jótékonysági koncertsorozata, amely immár a negyedik nagyszabású országos misszió folytatásaként valósul meg.
Családja csak később talált rá, de azonnal kimentették.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.