
A horrorbaleset áldozatát emberfeletti munkával emelték ki a roncsból. A férfi először egy fának, majd egy betonoszlopnak csapódott Ráckeve és Kiskunlacháza között. Életét már nem lehetett megmenteni.
A szörnyű baleset csütörtökön (június 19.) este történt: információink szerint a Mercedes sofőrje éppen Ráckeve és Kiskunlacháza között autózott, amikor egyik pillanatról a másikra letért az útról, majd nekicsapódott egy út mentén álló fának.
A helyszínre azonnal riasztották a mentősöket és a tűzoltókat, akik azonnal a balesetező kocsi roncsaihoz rohantak. Sietniük kellett, az autóba ugyanis beszorult a sofőr. Így elsősorban a bent ülő középkorú férfit kellett kiemelni:
Fának hajtott egy személykocsi Ráckeve és Kiskunlacháza között, az 5010-es út 41-42-es kilométere között. A jármű egyedül utazó sofőrjét, a ráckevei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval szabadítják ki a roncsból. A helyszínre mentő is érkezett
- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Információink szerint azonban a sofőr nem csupán a fának hajtott neki: miután a fának nekiütközött, az autó gellert kapott és egy betonoszlopba is belerohant. A Ráckevei Önkormányzati Tűzoltóság megerősítette értesüléseinket, emellett azt is elmesélték, milyen emberfeletti harcot folytattak azért, hogy kiszabadítsák a roncsban ragadt sofőrt:
A rajok a járművet két feszítővágóval szétvágták, a személyről a roncsot nyomatóhengerrel letolták, majd kiemelték őt a roncsból és a mentő kollégáknak átadták
- írta a Ráckevei Önkormányzati Tűzoltóság. A szemtanúk szerint a baleset helyszíne borzalmasan nézett ki, a kocsi szinte elemeire tört már a becsapódás után, ezután pedig a tűzoltók vágták szét, hogy ki tudják emelni a férfit. Érte a mentők mindent megtettek, amit csak tudták, úgy tudjuk, hogy a roncs mellett, az út mentén próbálták meg hosszú időn keresztül újraéleszteni. Azonban sajnos hiába: minden küzdelmük ellenére a férfi elhunyt.
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi okozta a végzetes balesetet. A történtek körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Legújabb felfedezések szerint, amit eddig hittünk bolygónkról, azt el is felejthetjük.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre