
Késelés történt, hajtóvadászatot indított a rendőrség
Mentőhelikoptert riasztottak, lezárták a környéket.
Szombathelynél bukkantak fel egy vonaton. Az eltűnt fiúk reggel még az iskolába indultak.
Két egri kamaszfiú bő 12 óráig volt úton, pedig kedd reggel még az iskolába indultak, de helyette egy Szombathely felé tartó vonatra szálltak fel. Az eltűntnek nyilvánított gyermekeket egész nap kereste a rendőrség. Aznap estére már majdnem a fél ország aggódott a két kamaszért, akik nem bukkantak fel sehol. Már este kilenc óra volt, mire a rendőrség visszavonta Máté és Bence körözését, a Vaol cikke szerint ugyanis ekkorra épségben hazatértek.
A Heol írta meg, hogy a rendőrség a környék összes kameráját ellenőrizte, és sikerült kideríteni, hogy a fiúk a reggeli órákban az egri vasútállomáson barangoltak. A hatóság emberei kimentek a helyszínre, és beszéltek az esetleges szemtanúkkal és kalauzokkal, hátha kiderül, hova mentek az iskolások.
Máté édesanyja elárulta: a fiúk az osztálytársaik szerint Szlovákiába indulhattak, így biztossá vált, hogy vonatra szálltak. A cikk szerint a fővárosig biztosan eljutottak, így a Keleti pályaudvart is átfésülték a hatóságok, de akkorra ott már nyomuk sem volt. Máté édesanyja szerint a két fiatal a Nyugat-Dunántúlig már eljutott, végül Szombathelyen bukkantak rájuk.
A két gyerek épségben került elő, viszont arról nincs információ, milyen okkal indultak neki a nagyvilágnak, vagy pontosan merre is akartak menni.
Mentőhelikoptert riasztottak, lezárták a környéket.
Brutális vihar söpört végig a városon.
Az épületmonstrum folyamatosan mozogna.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.