
Mosolygott, miközben a barátnője haláltusáját nézte – megszólalt a hírhedt „jegeskávés gyilkos”
A nevét az egész ország megismerte a bűntényt követően.
Nichola Smith Glasgow-ból csak egy különös, kézlenyomat alakú zúzódást vett észre a karján, amikor még csak 12 éves volt.
„Az egyik unokatestvérem megfogott, és az ottmaradt kézlenyomat nyomán vettem észre a zúzódást” – meséli most 44 évesen. Nem sejtette, hogy ez lesz az első figyelmeztető jel egy életveszélyes betegségre, amivel nem egyszer, hanem háromszor is meg kellett küzdenie.
1994 januárjában Nichola hetekig magas lázzal, fáradtsággal és hasmenéssel küzdött, majd hirtelen összeesett otthon. Rövid időn belül akut mieloid leukémiát (AML) diagnosztizáltak nála.
Anyukám sok orvosi műsort nézett, és azonnal tudta, hogy leukémiám van. Én teljes pánikba estem, azt hittem, meghalok
– emlékezett vissza.
A kemoterápia és vérátömlesztések után visszament iskolába, ám 1995-ben újra kiújult a betegség, ezért csontvelő-átültetésre került sor, saját őssejtjeiből.
„Ez a beavatkozás sikeres volt, és visszatértem a normális élethez” – mesélte.
Azonban 2006-ban rák-gyanús elváltozásokat találtak a mellében, ami a korábbi kezelések mellékhatása volt.
Három nagy műtétem volt, de ma is évente ellenőriztetem magam
– mondta.
2022-ben egy COVID-19 fertőzés után súlyosbodott az állapota, és kiderült, hogy myelodysplasiája van, ami újabb leukémiába torkollhat.
„Elképesztő sok rossz történt velem, de itt vagyok még, és küzdök” – idézi a nőt a Mirror.
2023-ban újabb kemoterápia és őssejt-átültetés következett, ezúttal testvére, Andrew donorált, akinek csak 50%-os volt a genetikai egyezése. Nichola történetével támogatja a #SPOTLeukaemia kampányt, hogy felhívja a figyelmet a leukémia jeleire.
Naponta 28 ember kap leukémiát az Egyesült Királyságban, de a tünetek sokfélék és könnyen félrevezetőek
– figyelmeztet.
A nevét az egész ország megismerte a bűntényt követően.
Tragédiába torkollott a fürdőzés.
Három másik gyerek is megsérült a balesetben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre