
Éjszakai kaparászás: megdöbbent a férfi, amikor meglátta, ki mellett ébredt reggel
A férfi édesanyja fedezte fel, hogy valaki betört hozzájuk.
40 ezer sebesült maradt segítség nélkül a solferinói csatamezőn – ebből a megrázó élményből született meg a Vöröskereszt, a világ legnagyobb segélyszervezete.
Pontosan 197 évvel ezelőtt, 1828. május 8-án született Henry Dunant, svájci üzletember és író, akit ma a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítójaként tartanak számon. A Vöröskereszt világnapjának természetesen az ő születésnapját jelölték meg, ezzel is tisztelegve élete és munkássága előtt.
Henri Dunant 1859-ben szemtanúja volt az észak-olaszországi Solferinónál zajló, rendkívül véres ütközetnek, amely az osztrák és a francia–szárd haderők között zajlott. A csatatéren több mint 40 ezer sebesült és halott katona maradt.
Ennek a megrázó élménynek a következtében Dunant 1860-ban elkezdte létrehozni a Nemzetközi Vöröskereszt segélyszervezetét.
Az alapítás évének az 1863-at jelölték meg, bár az ún. genfi egyezmény csak egy évvel később hagyta jóvá a kezdeményezést. A szervezet tevékenysége a megalapítás után gyorsan bővült: nemcsak a háborús sebesülteket ápolták, hanem rokkantak, elesettek és rászorulók ellátását is vállalták.
A kezdeményezés rövid időn belül nemzetközi mozgalommá vált: 1864-ben csatlakozott többek között Dánia, Franciaország, Spanyolország, Oroszország és Belgium.
A Magyar Vöröskereszt 1881-ben alakult meg, és egy évvel később, 1882-ben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága hivatalosan is elismerte.
A több mint másfél évszázada működő szervezet azóta is ott van mindenhol, ahol baj van – természeti katasztrófáknál, háborús övezetekben, járványok idején segédkeznek a kiszolgáltatott embereken.
Egy galériával emlékezünk meg a Vöröskereszt világnapjáról – tekintsd meg régi fotókból álló válogatásunkat!
Mi az a Nemzetközi Vörösfélhold?
A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom egyaránt a világ legnagyobb humanitárius hálózata. A Vörösfélhold megnevezést és szimbólumot olyan országok használják, ahol főként a muszlim vallás vagy kultúra van jelen. Bár más a jelzés, mint a Vöröskeresztnél, a szervezet küldetése ugyanaz: életeket menteni, segíteni a rászorulókon, függetlenül származástól, vallástól vagy nemzetiségtől.
A férfi édesanyja fedezte fel, hogy valaki betört hozzájuk.
A legjobb barátnők egymás kezét szorítva haltak meg.
Kis-Rigó László máris nyilatkozott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre