
Símaszkos alakkal gyűlt meg a baja, ez lett a vége
Nem hiszed el, hol akadt egymásba a két férfi.
Azt is tudni lehet már, hogy mely boltokat és mikortól érinti a változás.
Most csak a háztartási cikkeket árusító boltokra – mint például a DM, a Rossmann vagy a Müller – vonatkozik az intézkedés! A mosogatószer, a mosópor, a papír zsebkendő vagy éppen a tusfürdő ára csökkenhet. Az Index birtokába jutott most egy kormányzati irat, amely felsorolja a termékkategóriákat – szúrta ki a Ripost.
A kormányzati táblázat tételesen felsorolja azt a 30 háztartási termékkategóriát, amelyekre a kormány új árréscsökkentést tervez bevezetni. A dokumentum szerint a mosószertől a tusfürdőig számos alapvető cikk ára 16-18 százalékkal csökkenhet május közepétől. Úgy értesültek, hogy hivatalosan csütörtökön, a Kormányinfón jelentik be.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden belengette, hogy a kormány hamarosan döntést hozhat egy új árréscsökkentésről, amely a háztartási cikkeket árusító drogériákra vonatkozik. Az intézkedés 30 termékkategóriát érint, köztük mosószereket és tusfürdőket, és várhatóan 16-18 százalékos árcsökkenést eredményez ezeknél a termékeknél.
„Ők adják el a háztartási cikkek több mint 40 százalékát, ennyi a piaci részesedésük. A vegyeskereskedőkre, ahol élelmiszer és nem élelmiszer van, rájuk nem, de mivel a drogériaüzletek jelentős árcsökkentést fognak végrehajtani, ez lefelé fogja nyomni minden termék árát, ők is fognak árat csökkenteni” – mondta a gazdasági miniszter.
A kormány harminc darab termékkategóriát gyűjtött össze, ez több ezer terméket jelent.
Idetartozik például a mosogatószer, a mosópor, a papír zsebkendő vagy éppen a tusfürdő. De az Index birtokába jutott most egy kormányzati irat, amely tételesen felsorolja a termékkategóriákat:
Információink szerint a kormány csütörtökön jelenti be az új árréscsökkentést a Kormányinfón. Bár még nincs hivatalos döntés,
feltehetően május közepétől szeptember elejéig lesz érvényben az árréscsökkentés.
Márciusban a fogyasztói árak a várakozásokhoz képest sokkal kedvezőbb mértékben, 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Bár akkor az élelmiszer-árrésstop hatása még csak részleges volt – a kormányzati intézkedés március 17-től lett effektív –, februárhoz képest márciusban az élelmiszerek ára változatlan maradt, és februárhoz képest márciusban a fogyasztói árak sem változtak.
Ezzel szemben januárban az élelmiszerek 1,9, februárban 1,2 százalékkal drágultak. Így kijelenthető, az intézkedés megtörte az év első két hónapjában megfigyelhető élelmiszerdrágulást. Az árrésstop hatását az elemzők alábecsülték, tényleges érvényesülése jóval meghaladta a várakozásokat.
Nem hiszed el, hol akadt egymásba a két férfi.
"Minden lehetséges módon támogatjuk Ukrajnát! Feltétel nélkül"
A kisfiú édesanyja a Metropolon keresztül kér segítséget.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre