
Fekete némaságba fagyott az ország: elhunyt a legendás sportoló
A bírók és a közönség előtt vesztette életét.
Mindenkit megdöbbentett Wanderson Da Silva Moreira, mikor szombaton egy Campo Grand-i versenyen a közönség és a bírók előtt összeesett holtan, és nem tért többet magához.

A 30 éves sportoló a Pantanal versenyen vett részt, mikor a bírák és a közönség előtt hirtelen összeesett. A hírek szerint szívrohama lett. Brazíliai jelentések szerint több, mint egy órán át kezelték orvosok, 80 szívmasszázst kapott és hatszor sokkolták, miközben gyógyszert is adtak neki és intubálták. Azonban nem tudták megmenteni az orvosok sem az életét, így halottnak nyilvánították.
Nem tudom szavakba önteni, azt a szomorúságot és sokkot, amit még mindig érzek
- írta Wanderson edzője a közösségi médiában.
Wandersonnak két gyermeke volt és egy felesége, akiket hátrahagyott a gyászban. A férfi megakarta nyerni a testépítőversenyt neje számára, emellett teljesen elkötelezett volt - írja a Mirror.
Ma nélküled jöttem, de mindent megteszek, hogy még egyet hazavigyek
- írta a férfi a felesége fotóját tartalmazó posztban a verseny előtt.
A tragikus haláleset egy héttel azután következett be, hogy elhunyt egy brazil testépítő bajnok Guilherme Henrique, akit Gui Bull néven ismertek, és a Parana tartományban található Maringa város fitneszközösségének kiemelkedő alakja volt. A férfi halálát hétfőn erősítették meg, de a halál okát nem hozták nyilvánosságra.

Top hírek

Elszabadult a pokol: megölte 18 éves terhes barátnőjét – a vád szerint
Kiderült, mivel védekezik a vádlott.

Orbán Viktor: Köszönöm, Miskolc! Nagyok vagytok!
Videóval üzent a miniszterelnök.

Most jött: hatszáz utassal a fedélzetén balesetezett egy vonat Magyarországon, óriási a baj
Ezen a szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre