
Brutális börtönmészárlás: négy halott és több tucat sebesült
Rivális bandák véres tűzpárbajba keveredtek.
Küszöbön az emberi intelligenciával rendelkező AI. Kiszámíthatatlan, milyen jövő elé nézünk.
Demis Hassabis, a Google DeepMind vezérigazgatója már hosszú évek óta a mesterséges intelligencia fejlesztésének élvonalában dolgozik. Most azonban egy olyan kijelentéssel állt elő, amely egyszerre ígéretes és aggasztó: szerinte az emberi szintű intelligenciával rendelkező mesterséges intelligencia, az úgynevezett AGI, öt-tíz éven belül valósággá válhat.

Úgy látja, hogy a jelenlegi rendszerek még viszonylag passzívak, és bár sok mindenre képesek, még nem értik igazán, amit csinálnak. A következő években azonban szerinte egyre inkább meg fognak jelenni azok a képességek, amelyek révén a gépek valóban összetett emberi gondolkodásra lesznek képesek. Olyan rendszerek jöhetnek létre, amelyek minden bonyolult emberi képességet képesek lesznek utánozni, és ez szerinte elkerülhetetlenül közeleg - írja a Ladbible.
Hassabis ugyanakkor figyelmeztetett: az emberiségnek fel kell készülnie arra, hogy ezek az eszközök okosabbak lesznek. A Hard Fork podcastban azt hangsúlyozta, hogy aki megérti, hogyan működnek ezek a rendszerek, előnybe kerül majd. Ezért is javasolja a fiataloknak, különösen a diákoknak, hogy merüljenek el a technológiában, és tanulják meg, hogyan használhatják azokat a jövőbeni munkájuk során.
Noha más szakértők, például az Anthropic nevű AI startup vezetője, Dario Amodei ennél is gyorsabb fejlődést jósolnak, Hassabis inkább óvatos, és a felelős fejlesztés fontosságát hangsúlyozza. Mint mondta, egész életét annak szentelte, hogy olyan AI-t hozzon létre, amely az emberiség javát szolgálja. Meggyőződése, hogy ha megfelelően szabályozzák és körültekintően használják, a mesterséges intelligencia lehet a legnagyobb hasznot hozó találmány, amit valaha létrehoztunk.
Hozzátette, hogy az olyan társadalmi kihívások, mint a klímaváltozás vagy a betegségek elleni küzdelem, hatékonyabban kezelhetők lesznek AI segítségével. De ha nem készülünk fel, könnyen lehet, hogy az emberiség számára ismeretlen és kiszámíthatatlan jövő elé nézünk.

Rivális bandák véres tűzpárbajba keveredtek.

Embereket ölt meg az adminisztráció elkerülése érdekében.

A hét elejére derülhet ki pontosan a kiváltó ok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.