
"Megtudtam, hogy a páromnak titokban felesége van: lebuktassam őt?"
A fiatal nő egész világa darabjaira hullott.
Így derült ki, mi okozza a panaszaikat.
Értetlenül állt gyermekei állandó betegeskedése előtt egy édesanya Skóciában. A 39 éves Joanne Skinner Falkirkből azután figyelt fel arra, hogy valami nincsen rendben a fiaival, az 5 éves Blake-kel és a 4 éves Kalebbel, miután 2022-ben új fűtési rendszert telepítettek az önkormányzati otthonukban. Az egyedülálló anya elmondása szerint a gyerekek folyamatosan fáradtak voltak, és a viselkedésük is megváltozott.
Miután hónapokon át folyamatosan felkeresték a háziorvost, egy véletlenszerű teszt kimutatta, hogy Kaleb véráramában rendkívül magas az ólomszint. Az orvosok ezután megvizsgálták Blake-et is, akinek még magasabb volt a vegyi anyag szintje, amit az orvosi feljegyzések is megerősítettek. A Skót Közegészségügyi Hivatal és az NHS (az Angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) Forth Valley azt tanácsolta Falkirk Tanácsának, hogy vizsgálja ki az ólom forrását, miután az orvosok környezetvédelmi aggályaikat fejezték ki. Ezután derült fény arra, hogy a ház tele volt ólommal, a család tagjai pedig ki voltak téve a lakásban található régi festéknek, a szennyezett víznek és a kertben lévő trágyának is. A helyzet annyira drasztikusra fordult, hogy Joanne egyik fia elkezdte leszedni a falakról a papírt és megenni azt. Úgy vélik, az új fűtési rendszer telepítése újra aktiválta az ólmot, amely a falakon lévő régi festékben szunnyadt, és amelyet gyakran használtak a 70-es évek előtt épült házakban.
Tudtam, hogy valami nincsen rendben. A gyerekek állandóan rosszul voltak, nagyon letargikusak lettek és nem volt étvágyuk. Pánikba estem, mert egyszerűen nem értettem, mi történik és mi öli meg a gyerekeimet
- nyilatkozta az édesanya.
Blake-et és Kalebet egyaránt autizmussal diagnosztizálták, és nem verbálisak. Úgy tudni, az ólommérgezés számos tünete is érintette őket, beleértve a fáradtságot, az étvágytalanságot és a hányást. A család ezután 2023 októberében egy ideiglenes szállásra költözött, amíg elvégzik az otthonukban a fertőtlenítési munkálatokat – a tervek szerint ez 12 hétig tartott volna, ám Joanne elmondása szerint a mai napig nem értek a végére.
18 hónapja élünk máshol, és még mindig nem fejezték be a munkát a házunkban, de a gondolat, hogy visszamenjek oda, megrémít, miután a gyermekeim annyira rosszul lettek ott. Komolyan ólomfüggővé válhatsz, egy esetben pedig Kaleb már a papírt húzta le a falról, hogy megegye. Úgy tűnt, hogy a teste vágyik rá. Szörnyű volt. Nagy dózisú folyékony vassal kellett kezelni őket, és még mindig rendszeresen tesztelik őket
- tette hozzá Joanne, akit csak az vigasztal, hogy a fiai állapota rögtön azután javulásnak indult, miután kiköltöztek a házukból.
Mindeközben Falkirk Tanács szóvivője megerősítette, hogy a munkálatok még valóban nem értek véget, amiért elnézést kértek a bérlőjüktől. Hozzátette, a várakozások szerint a munka hamarosan ténylegesen befejeződik, amiről a lakókat is értesíteni fogják – írja a Mirror.
A fiatal nő egész világa darabjaira hullott.
Több mint fél éve húzódik a Menendez ügy újratárgyalása.
Felháborító, amit fényes nappal művelt a férfi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre