
Tűz a 18. kerületben – Ilyenek az igazi hősök: őket mentették ki kerületi tűzoltók
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolHárom ember volt a lángok között, kettő közülük mozgássérült, így ha nem érkeznek meg időben a tűzoltók, ők akár bent is éghettek volna. A tűz Pestszentimrén történt.
Kigyulladt családi házhoz riasztották a tűzoltókat Pestszentimrére. A helyszínre a Lőrinc-Kertváros Polgárőr Csoport-Öte tagjai érkeztek, akik három embert is kimentettek a lángok közül.

A tűzoltók pár perc alatt a helyszínen voltak, ahol közölték velük az ott lakók, hogy a családi házban három ember van, közöttük két mozgássérült, akik nem tudnak segítség nélkül kijutni a tűzből. Így a tűzoltóknak kellett bemennie értük, akik szó szerint megmentették az életüket.
A kiérkezést követően az ott lakók jelezték, hogy az ingatlanban három fő tartózkodik, köztük két mozgássérült személy, akik kizárólag kerekesszékkel tudnak közlekedni. Tűzoltóink az egyik mozgáskorlátozott személyt kimenekítették az ingatlanból, a másik két főt pedig biztonságos helyre vitték és felügyelet alá helyezték a telek végében
– adták hírül közleményükben.
Hosszú ideig, kitartóan oltották a családi házat, ám végül sikerült megfékezni a lángokat. A szakemberek öt gázpalackot is kihoztak az épületből, ezzel megelőzve a további tragédiát.

Az elsődleges felderítést követően tűzcsapról táplálást szereltünk, majd megkezdtük az oltást a Fővárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egységeivel közösen. A lángokat négy vízsugárral sikerült megfékezni, a beavatkozás során öt gázpalack került elő az épületből. Egyesületünk tagjai a tetőszerkezet megbontásában és az utómunkálatokban is közreműködtek.
Ismét bebizonyosodott: a gyors kiérkezés, a szakszerű mentés és az együttműködés életeket menthet.
A hős tűzoltóknak hála komoly személyi sérülés nem történt. Mindenkit kimentettek az égő épületből.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre