
„Elárulta akaratán kívül is a haverjait” – elszólta magát egy német zöldpárti politikus a Tisza ukránbarát terveiről
Daniel Freund korábban ki akarta zárni hazánkat az EU-ból.
A történtekről biztonsági kamerafelvételek is készültek.
Rettenetesen elkeserítő eset történt egy londoni metróállomáson. Kismamára támadt ugyanis egy fiatal tolvaj. A 30 éves várandós asszonytól a férfi ráadásul nem elég, hogy a telefonját eltulajdonította, ezt követően még fizikailag is bántotta: hasba ütötte őt.

A történteket szemtanúk is látták és biztonsági kamerafelvételek is készültek róla, így a hatóságok gyorsan azonosítani tudták az elkövetőt. Kiderült, a rabló egy mindössze 17 éves fiatal volt. A kismama a telefont a tini elfogása után visszakapta, miután az eszközben lévő nyomkövető segítségével a rendőrök képesek voltak annak felkutatására, míg a 17 évest letartóztatták, írja a Metro kiemelve, a harmincas éveiben járó asszonnyal történtek sajnos nem ritkák a brit fővárosban.
2024-ben 2023-hoz képest például 150 százalékkal nőtt a mobiltelefon lopások száma. Ez pedig azt jelenti, hogy valójában hat percenként tulajdonítják el valakitől az eszközét.

Daniel Freund korábban ki akarta zárni hazánkat az EU-ból.

Futótűzként terjed a plasztikai sebész videója.

Negyvennégy utassal borult fel a busz.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.