
Kitört a pánik a XI. kerületben, szirénáktól hangos az egész környék
Most dolgoznak a mentésen.
Hajnali fagyban és nyári melegben is lesz részünk.
Vasárnap kellemes tavaszi időre számíthatunk fátyolfelhők szűrte napsütéssel, csapadék nélkül. A délies szél megélénkülhet. 20 fok körüli meleg várható.
Hétfőn a napos, fátyolfelhős időt követően nyugat, délnyugat felől vastagabb felhők érkeznek, délutántól, estétől pedig záporok is előfordulhatnak. A déli, délnyugati szél megerősödik. A hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.
Kedden a hajnali esők elvonulása után csökken a felhőzet és kisüt a nap. A délnyugati, nyugati szél sokfelé élénk lesz, helyenként pedig megerősödhet. A hőmérséklet délután 13 és 18 fok között alakul.
Szerdán többnyire felhős idő várható, de időnként hosszabb-rövidebb napos időszakok is előfordulhatnak. Szórványosan záporok, zivatarok, valamint eső is kialakulhat. A délies szelet helyenként élénk széllökések kísérhetik. A hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.
A hajnali fagy, illetve párás levegő a krónikus ízületi megbetegedésben szenvedők tüneteit erősítheti, a beteg testrész fájdalma fokozódhat, illetve mozgástere beszűkülhet. Az érintett végtagok ébredés utáni alapos átmozgatása sokat javíthat a tüneteken. A párásság a krónikus légúti betegeknek sem kedvez, panaszaik és tüneteik felerősödhetnek. A nedves, párás időben könnyebben terjednek a cseppfertőzéssel fertőző vírusok, ezért nő meg ilyenkor a légúti megbetegedések száma. Különösen fontos a fertőzések elleni védekezés, a fokozott higiénia – írta dr. Pukoli Dániel a Köpönyeg oldalán.
Most dolgoznak a mentésen.
Markáns véleményt fogalmazott meg a meteorológus.
Szükségünk van a „gyengédség csodájára” – üzente Ferenc pápa.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre