
Hallotta a szomszéd Erika sikolyát, mégsem segített: fia végzett az anyával
Az 51 éves nő holttestére egy aggódó barátja talált rá.
Gonosz kísértettel kommunikálhattak a magyar szellemvadászok. Nem hiszed el, mit tudtak meg!
A magyar szellemvadászok hátborzongató helyre merészkedtek. Goják Jana, Fülöp Csanád és Balogh Ricsi egy elhagyatott rendőr-főkapitányságon jártak, ahol lehetséges, hogy egy bűnöző szellemével kommunikáltak.
A szellemvadászok soha nem árulják el, hogy pontosan hol található a helyszín, ahol jártak, nehogy vandálok jelenjenek meg és teljesen kifosszák, megrongálják azt.
Az épületről annyit kell tudni, hogy egy bűnöző az életét vesztette az épületen belül, amikor még működött
– árulta el Ricsi, aki hozzátette, hogy a rab a saját cellájában halhatott meg.
Az egykori rendőr-főkapitányság épületében magánzárkákra emlékeztető kis szobákat találtak, amiknek a falaira neveket és szövegeket írtak, mint például azt, hogy „kitartást”. Az egyik szoba teljesen ki volt égve, fekete a koromtól, a közepén pedig egy fekete bőrönd hevert a padlón. Az alagsorba is lemerészkedtek, ahol vasajtóval elzárt szobákat találtak, amik bunkereknek tűntek. A kazánházban rengeteg ruha hevert a földön.
A szellemvadászok megtalálták azt az emeletet is, ahol a cellák voltak. Pontban éjfélkor, a Sipirt Box segítségével, rádióhullámokon keresztül próbáltak kommunikálni a cellájában meghalt bűnöző szellemével.
Jana feltette a kérdést: „Itt tényleg meghalt valaki?” Érkezett is rá a válasz: „Igen.” A szellemvadászok nem szerették volna tovább zavarni a lelket, ezért jobbnak látták elhagyni a cellát, majd az épületből is távoztak.
Az 51 éves nő holttestére egy aggódó barátja talált rá.
A figyelmeztető előrejelzés péntek éjfélig érvényes.
Nem valószínű, hogy bárki cserélne az édesanyával!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre