
Állattartók, figyelem! Újfajta csalási kísérletre hívta fel a figyelmet a rendőrség
A telefonos szélhámosok újfajta módszerrel támadnak.
Feljelentést tett a rendőrségen egy Győr-Moson-Sopron vármegyében élő nő, miután bűncselekmény áldozatává vált. Elmondása szerint január 29-én a 11 éves kutyája a zárt udvarról ismeretlen módon elszökött, így a közösségi médiában tett közzé hirdetést az eb mielőbbi fellelése érdekében.

Másnap egy állatmentő egyesület dolgozójaként bemutatkozó férfi jelentkezett telefonon: állítása szerint a kutyát megtalálták, majd a hazajuttatásának költségeire 66 ezer forint átutalását kérte a gazditól. A boldog kutyatulajdonos eleget tett a kérésnek, azonban rövid idő múlva ismét csörgött a telefon azzal, hogy az állatorvosi költségeket is fizesse ki a nő. Ekkor azonban a sértettnek gyanús lett a dolog, így további pénzt nem küldött a hívónak. A szomorú történet azonban mégis örömmel végződött, mivel a szeretett kutyus január 31-én épen, egészségesen hazatalált, az eset kapcsán pedig a Győri Rendőrkapitányság csalás bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást – írja a police.hu.
Az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:
- Ha eltűnt szeretett kedvencük, akkor se dőljenek be minden telefonálónak.
- Ellenőrizzék a hívó adatait, telefonszámait az internet adta lehetőségeken.
- Győződjenek meg arról, hogy a jelentkező valóban megtalálta az elveszett állatot.
- Kérjenek fényképet a kisállatról, egyedi tulajdonságaikra kérdezzenek rá.
- Amennyiben mód van rá, kérjék meg a megtalálót, hogy a legközelebbi benzinkúton vagy állatorvosnál olvastassa le a kutya vagy macska chipszámát.
- Lehetőleg utazzanak el a meglelt állatért, de mindenképpen kérjenek személyes találkozót, főként, ha a megtaláló pénzt kér a kis kedvencért.
Top hírek


Ruszin-Szendi Romulusz a HírTV riporterének arcába csapta az ajtót
Kissé etikátlan volt a viselkedése

Terepszemlét tartott Orbán Viktor, itt járt
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre