
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolHamarosan kiderül, hogy reagál az új terápiára.
A péntek és a szombat még szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, Ferenc pápa miként reagál az új terápiára – mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak pénteken.

A vatikáni sajtóközpontban rögtönzött tájékoztatón a szóvivő hozzátette, hogy Ferenc pápa a péntekre virradó éjszakát is nyugodtan töltötte, ülve kezdte meg a napot, de fel is állt kórházi ágyából.
Elhangzott: a 88 éves egyházfő kórházi kezelése során több alkalommal is módosították a gyógykezelést, ezért a következő két nap még szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, miként reagál az új terápiára.
Egy hete a pápa nem mondta el az imát, annak a szövegét írásban tették közzé.
Egyházi hagyomány szerint az egyházfő a Gemelli-klinika pápai kórterme ablakából is elmondhatja az imát.
A pápa február 14. óta tartózkodik a Gemelli-klinikán, ahova hörghuruttal érkezett, de az kétoldali tüdőgyulladássá súlyosbodott – írja az MTI.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.