
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEz a vád vele szemben.
Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, aki felesége halálát eltitkolva, egy évig jogosulatlanul vette fel az ápolása után járó díjakat – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a férfit nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják.
A kormányhivatal a férfi részére felesége ápolása miatt 2022 májusában állapított meg ápolási díjat. A hivatal a határozatában arról is tájékoztatta a vádlottat, hogy minden a támogatás megszűnésére okot adó körülményről – így az ápolt személy elhalálozásáról – értesítenie kell a folyósító szervet.
Azt, hogy a férfi jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, a hatóság egy tavaly, hivatalból végzett ellenőrzés során fedezte fel és a vádlottat az összeg visszafizetésére kötelezte, amelyet a férfi megkezdett
– tudatta a szóvivő.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.