Most jött: vádat emeltek az újbudai rendőrgyilkos ellen





A férfi január 12-én ölte meg Baumann Pétert.



Megosztás
Szerző: MTI
Létrehozva: 2023.07.19.
Módosítva: 2023.07.20.
Baumann Péter rendőrgyilkos vádemelés

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken az ellen a férfi ellen, aki január 12-én kioltotta egy rendőr életét, kettőt pedig késsel megsebesített a főváros XI. kerületében – jelentette be a KNyF főügyésze szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Sz. Szilárd, újbudai rendőrgyilkosság

Fürcht Pál közölte: az ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a férfi ellen, egyben – a vádlott kóros elmeállapotára tekintettel – indítványozta kényszergyógykezelésének elrendelését.

Emlékeztetett arra: a férfi a rendőri intézkedés során egy 17 centiméter pengehosszúságú tőrrel mellkason szúrta Baumann Pétert, aki ennek következtében hősi halált halt. Egy másik rendőrt a vállán, harmadik társukat pedig a combján szúrta meg a tettes.

Mint elmondta: a vádirat szerint a férfi 2023. január 12-én újbudai lakásában tartózkodott. A felette lévő lakásból zajt hallott, így azt gondolta, hogy szomszédja bajban lehet, ezért dörömbölni kezdett az ajtón. A szomszéd nem nyitott ajtót, ezért a vádlott a nagyméretű betonbontó kalapácsával több ütéssel betörte az ajtó zárszerkezetét. Ezt követően bement a szomszédja lakásába és közölte, hogy majd megcsináltatja az ajtót, ezután távozott. A lakók értesítették a rendőrséget, de a vádlott maga is bejelentést tett.

A bejelentésekre – folytatta – két rendőri egység érkezett a helyszínre, akik az első emeleten intézkedtek a férfival szemben. Az elkövető megmutatta a ruházatában lévő, közel 17 centiméter pengehosszúságú kést, amelyet a rendőrök elvettek. A rendőrök közölték a vádlottal, hogy előállítják a kerületi rendőrkapitányságra, majd megpróbálták megbilincselni. Ekkor a vádlott veszélyben érezve saját életét a rendőrökre támadt, ütni és rúgni kezdte őket.

A férfi elhatározta, hogy megszerzi a rendőrök szolgálati fegyverét, ami nem sikerült, ám észlelte, hogy a tőle elvett kés a dulakodás közben a földre esett. Azt magához vette, majd szúró mozdulatokat tett a három rendőr irányába, melyek közül több talált. Végül a támadó kezében tartott kést az egyik rendőr eltörte.

Fotó: Rendőrség

A férfi ezután elmenekült a lakóházból, de a két sebesült rendőr követte a közeli villamosmegállóba, ahol az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le. A támadó ennek hatására sem vetette alá magát a rendőri intézkedésnek, így a vádlijára célzott lövést adtak le. Ezután a helyszínre érkező erősítéssel az elkövetőt megbilincselték – ismertette.

A főügyész hangsúlyozta, hogy a helyszínre érkező öt rendőr intézkedése nem csak jogszerű, hanem arányos, sőt emberséges volt. Még sérülten is úgy fejezték be az intézkedést, „ahogy a nagy könyvben meg van írva”, és még a tettes életét is féltették.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyilkos eleinte együttműködött az intézkedő rendőrökkel.

Maga mutatta meg a tőrt és engedte, hogy elvegyék tőle, és engedte ruházatának átvizsgálását is.

Terdik Tamás, Budapest rendőr-főkapitánya is azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a kollégái intézkedése törvényes, szakszerű és arányos volt, a rendőrök semmilyen mulasztást nem követtek el.

Cáfolta azokat a véleményeket, hogy a tapasztalat hiánya vezetett a tragédiához, ugyanis a hősi halált halt rendőr 10 éve, a szintén intézkedő szolgálatparancsnok 20 éve, harmadik társuk pedig 33 éve szolgál.

A tragédia mélyen megrázta a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és a teljes rendőrségi állományt – mondta a vezérőrnagy. Az is elhangzott, hogy Baumann Pétert a belügyminiszter hősi halottá nyilvánította.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás