
Ez váratlanul jött: óriási fordulatot vesz az időjárás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEnnek sokan nem fognak örülni. Mutatjuk, miről van szó pontosan.
Nagy meglepetéseket hozott az elmúlt napok időjárása, hiszen több helyen is hófedte tájakra ébredhettünk, ám az autósok életét inkább a köd nehezítette meg. Ám sajnos jó hírekkel a következő időszakra sem tudunk szolgálni.

Ugyanis péntek reggelig több helyen várható csapadék: előbb eső, majd a csapadék vége felé havas esőre, helyenként hóra válthat. A délnyugati szél északnyugatira fordul, amelyet élénk, néhol erős széllökések kísérnek. Jelentős lehűlésre számíthatunk: reggel még 7 fok körül alakul a hőmérséklet, délutánra azonban mindössze 2 fok várható – írja legfrissebb előrejelzésében a Köpönyeg.
Brutális lehűléssel indul január első hétvégéje
Szombat
Változóan felhős idő várható, jelentős csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél időnként élénk lehet. Éjszaka a hőmérséklet –7 és 0 fok között alakul, nappal pedig 0 és +5 fok közötti maximumokra számíthatunk.
Vasárnap
Az ég erősen felhős lesz, északon helyenként kisebb, vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. A déli szél többfelé megerősödik. A hőmérséklet hajnalban –8 és –2 fok között, kora délután pedig +2 és +10 fok között várható.
Hétfő
Az ég erősen felhős vagy borult lesz, helyenként kisebb eső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél élénk, néhol erős lehet. A hőmérséklet délutánra pedig 3 és 14 fok közé emelkedik.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre