
Évekig rejtegette a gyerekek holttestét: közúti ellenőrzés során bukott le a kegyetlen nagynéni
Nemrég ítéletet mondtak felette.
Nemcsak a betegségek megelőzésének kulcsa rejlik az emberi genetikai állomány korai feltérképezésében.
Az utóbbi években látványos áttörés történt a magyar egészségügyben a preventív medicina, azon belül is kiemelkedően a genetikai tesztek terén. A genetikai tesztelés a megelőzés új szintje: elég egyszer elvégezni, mivel az ember genetikai állománya nem változik az élete során.
A szakértők szerint a következő évtized jelentős változása az egészségügyben, hogy a fókusz a betegségek kezeléséről átkerül a megelőzésre, ebben pedig döntő szerepet játszanak a korszerű genetikai vizsgálatok.
A preventív szemlélet térnyerése és a genetikai tesztek elérhetősége paradigmaváltást jelent az egészségügyben
– mondta Győri-Dani Veronika, a Diagnost & Therapy szakértője a Világgazdaságnak. Kiemelte, nemcsak hazánkban, hanem egész Európában gondot okoz a betegségfókuszú ellátás, vagyis amit egészségügynek hívunk, az igazából betegségügy.
A genetikai információk birtokában viszont már azelőtt azonosíthatjuk a kockázati tényezőket, és megtehetjük a szükséges lépéseket, hogy a betegség kialakulna. Túl az egyén életminőségének javításán, ez jelentősen csökkenti az egészségügyi rendszer terhelését is
– árulta el az orvos.
A genetikai tesztek alkalmazása akár 40 százalékkal is növelheti bizonyos betegségek korai felismerésének esélyét – a legújabb statisztikák szerint. A magyar háziorvosi rendszerben a preventív szolgáltatások fejlesztésének jelentősége kiemelkedő, szakértői becslések szerint a háziorvosok hatékonyabb preventív tevékenységei révén potenciálisan 25-30 ezer haláleset lenne megelőzhető évente – az Eurostat kutatásai szerint. Ugyan az alapellátás szintjén még mindig akadnak fejlesztendő területek, a genetikai vizsgálatok szélesebb körű alkalmazása jelentős előrelépést hozhat.
„A klinikán bevezetett átfogó genetikai szűrőprogram, amely elsőként teszi elérhetővé Magyarországon a Fagron Genomics legújabb generációs genetikai tesztjeit, lehetővé teszi, hogy személyre szabott prevenciós stratégiákat dolgozzunk ki pácienseink számára” – magyarázta a lapnak Győri-Dani Veronika. Ha például egy személynél magasabb genetikai kockázatot azonosítanak bizonyos anyagcserét érintő megbetegedésekre, gyakoribb szűrővizsgálatokat javasolhatnak, vagy speciális életmódbeli ajánlásokat fogalmazhatnak meg a számára.
A szakértők szerint a genetikai tesztek az alábbi területeken jelentős előnyöket nyújtanak:
– kardiovaszkuláris betegségek kockázatának felmérése,
– anyagcserezavarok előrejelzése,
– gyógyszerérzékenység meghatározása,
– életmóddal összefüggő betegségek prevenciója.
A magyarországi egészségügyi szakértők becslése szerint 2030-ra a magyar lakosság mintegy 30 százaléka részt vehet valamilyen genetikai szűrővizsgálaton. Ez egy olyan befektetés az egészségbe, amely hosszú távon többszörösen megtérül – hangsúlyozta az orvos. A korai felismerés és megelőzés nemcsak emberi életeket ment, de jelentősen csökkenti az egészségügyi ellátórendszer költségeit is.
A preventív medicina az orvostudomány azon ága, amely a betegségek megelőzésére és korai felismerésére összpontosít, szemben a már kialakult betegségek kezelésével. A modern preventív medicina eszköztárában kiemelt szerepet kapnak a genetikai vizsgálatok, amelyek lehetővé teszik a betegségekre való hajlam korai felismerését és a személyre szabott megelőzési stratégiák kidolgozását. A genetikai tesztek egyedülálló előnye, hogy életünk során elegendő egyszer elvégezni őket, mégis egy életen át használható információt szolgáltatnak egészségünk megőrzéséhez.
A longevity az orvostudomány és az egészségmegőrzés azon területe, amely az emberi élet meghosszabbítására és az életminőség javítására összpontosít. Nem csupán az élettartam növelése a cél, hanem annak biztosítása is, hogy az évek egészségesen, aktívan és vitalitással teljenek. A longevity megközelítésében kiemelt szerepet kapnak az öregedési folyamatok megértését célzó kutatások, valamint az olyan preventív és életmódalapú stratégiák, amelyek lassítják az öregedés negatív hatásait.
Az új technológiák, például a genetikai tesztek és a regeneratív orvoslás lehetőséget kínálnak a szervezet regenerációs képességének fokozására. A longevity-szemlélet hangsúlyozza az egészségmegőrzés fontosságát az élet minden szakaszában, és személyre szabott megoldásokat kínál az aktív és egészséges életévek maximalizálására.
Nemrég ítéletet mondtak felette.
Az emberrabló kísérlete még épp időben hiúsult meg.
A szakértő állt elő egy magyarázattal.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre