Mi dolga egy űrlények egy légibázis körül? Az UFO-t többen is látták.
Több UFO-t észleltek és filmeztek le az Egyesült Királyságban, Cornwallban, a Királyi Légierő (RAF) egyik bázisa felett.
Az észlelések több hete folyamatosan érkeznek és számos hasonló UFO-tevékenységről szóló jelentés maradt megmagyarázatlanul a hatóságok előtt. A beszámolók között nem szerepel olyan magyarázat, ami ésszerű keretek között adna választ a felmerülő kérdésekre. St. Cleer, Porthtowan és Newquay környékén is észlelték a jelenségeket. Az egyik kutyáját sétáltató szemtanú lefilmezte az esetet-írja a BroBible.
A szemtanú szerint az UFO körülbelül 10 percig lebegett az égen, mielőtt lassan dél felé indult volna. A kutyasétáltató elmondta, hogy az általa látott UFO kapcsolatban állhat egy másik, nemrégiben Newquayben jegyzett észleléssel. Az utóbbi településen történt észlelés ugyanazon a napon, december 9-én este fél hét körül történt. Azt az UFO-észlelést egy Monique Lyle nevű nő vette videóra, aki úgy írta le az erkélyéről látottakat, mintha egy sci-fiben lett volna. Így fogalmazott a nő:
Amikor először megláttam a tárgyat, teljesen megdöbbentem. Gyakran csillagászkodom, így ismerem az éjszakai égboltot, és azonnal tudtam, hogy ez nem egy csillag vagy bármilyen szokványos jelenség, mint például egy repülőgép. Fényes volt, változó színű, és szokatlanul közel volt a városhoz.
Egy másik nemrégiben történt eset is a környéken történt, akkor egy Chris Piper nevű fotós dokumentálta a jelenséget december 15-én St. Cleerben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre