"Úgy érzem, cserbenhagytak!" Nyolc vetélés és 15 év szenvedés után fedezték fel az orvosok egy nőnél a láthatatlan betegséget

A lesújtott nő úgy érezte, nem hallgatnak rá, mialatt az évek során orvostól orvosig küldték.



Megosztás
Szerző: H. A.
Létrehozva: 2024.11.26.
endometriózis menstruáció menstruációs görcs orvos tünetek vetélés

A legelső menstruációjától kezdve iszonyatos fájdalmat élt át Sophie Bunton. A  30 éves, brit nő 13 éves korában kezdett el menstruálni, a fájdalmai miatt pedig még az ágyból sem tudott felkelni. Végül 15 évesen ment el orvoshoz, ahol fogamzásgátlót írtak fel neki, a mellékhatások miatt azonban két évvel később abbahagyta a tabletta szedését. Ezután közel egy évtizedig orvostól orvosig járkált, miközben a szakemberek úgy vélekedtek, egyszerűen csak az átlagnál fájdalmasabb a menstruációja.

sír, síró, nő
Évekig járt orvosokhoz a nő, mire kiderült, mi a baja /  Fotó:  unsplash

Sophie gyötrelmei azonban egyre csak fokozódtak, majd 19 évesen elszenvedte az első vetélését, 21 évesen pedig a másodikat is. Ezután még hatszor ment át ezen a megpróbáltatáson, mielőtt októberben negyedik stádiumú endometriózist diagnosztizáltak volna nála egy műtétet követően. A történtek ráadásul fizikailag és mentálisan is megviselték őt.

- mondta el Sophie.

- tette hozzá a nő.

Az endometriózis olyan rendellenesség, amelynél a méh nyálkahártyája a szervezet további részeiben is megtalálható. Tünetei közé tartozik a fájdalmas menstruáció, valamint tanulmányok szerint az ebben szenvedőknél nagyobb a vetélés kockázata is.

Sophie a diagnózist követően ugyan valamelyest megkönnyebbült, ugyanakkor azt érzi, éveken át elhanyagolták, a többszörös vetélésért pedig egyértelműen az endometriózist okolja.

- magyarázta el a nő.

Sophie jelenleg további vizsgálatokon vesz részt, mialatt igyekszik felhívni arra a hasonló tünetekkel rendelkező nők figyelmét, hogy sürgősen kérjenek orvosi segítséget, és ne hagyják, hogy félresöpörjék őket.

- fűzte hozzá Sophie, a The Sun beszámolója szerint.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás