
Hatalmas a pánik: mérgező tonhalkonzervek kerültek a boltok polcaira
Nagy az ijedtség a vásárlók között Európában.
Az utóbbi időben a nagy szupermarketek visszahívták a gyerekek körében is népszerű extrudált bio kölesgolyót, mert a termékekben szalmonella lehetséges jelenléte volt észlelhető.

Most azonban egy másik áru miatt nagy a riadalom az európai vásárlók között, miután Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Nagy-Britanniában értékesített tonhalkonzervek metil-higanyt tartalmaznak a Foodwatch France és a Bloom fogyasztói jogi szervezetek kutatói szerint.
A metil-higany egy rendkívül mérgező vegyület. Ez az oldat károsíthatja az agy fejlődését, a vesét, az idegrendszert, illetve tüdőkárosodást válhat ki. Nagyobb mennyiségben daganatos elváltozást okoz. Ez a vegyület különösen veszélyes az állapotos nőkre, illetve a gyermekekre.
A megvizsgált 150 termék mindegyikében kimutatható volt a mérgező vegyület jelenléte, ráadásul az ellenőrzött élelmiszerek több mint a felében meghaladta a vegyület az egészségügyi határértéket, ami kilónként 0,3 milligramm! Sőt, akadt olyan konzerv is, amelyben a határérték 13-szorosát mértek!
Az Egyesült Királyságban a lakosság komolyan vette a szakemberek figyelmeztetését. Sokan kidobták a már megvásárolt termékeket, és elkötelezettek, hogy a jövőben csökkentsék a tonhal-fogyasztásukat.
Egy európai átlagosan 25 doboz, mintegy 2,8 kiló tonhalat fogyaszt el évente, ugyanis ez a hús rendkívül egészséges és finom fehérjeforrás. Ám az emberi tevékenység, mint például a bányászat vagy a szénerőművek szennyezése miatt legalább 4 ezer tonna higany jut a légkörbe, amelynek négyötöde az óceánokba kerül, és metil-higannyá alakul át. A mérgező vegyület pedig felhalmozódik a tonhalakban – számol be róla a Mirror.
Magyarországon nem értékesítettek ebből a termékből.
Top hírek


Csak mandulagyulladás - ezzel rázták le az orvosok az anyát: a 12 hónapos kislánya az életéért küzdött

"Valaki tudja, honnan származnak!" - Gyerekek maradványaira bukkantak az elhagyatott mezőn
"Valaki tudja, honnan származnak ezek a gyerekek!"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre