
„Amit nem akarok, az a fájdalom” – Álmában jött rá, hogy rákos az édesanya
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA fura tünet után kért azonnali orvosi segítséget az édesanya, de akkor már késő volt.
Egy 52 éves édesanya számára 2023 májusában fordult fel fenekestől a világ, amikor negyedik stádiumú rákkal diagnosztizálták. Azóta is az életéért küzd Sophie Blake.

„Egy éjszaka felriadtam, és ahogy megfordultam, éreztem, hogy valami a mellemben megmozdult, mélyen éreztem. Valami folyékony, nagyon furcsa érzés volt. Felébredtem, és azonnal időpontot kértem az orvoshoz” – meséli kálváriájáról Sophie.
A nőt ultrahangvizsgálatnak vetették alá, majd biopsziát végeztek rajta. Ezek után vált biztossá a diagnózisa. A nő elmesélte, mikor realizálódott benne, hogy mellrákkal küzd.
„Anyukám otthon várt. Felhívott, és megkérdezte: »Hogy vagy, drágám?«, én pedig azt mondtam: »Mellrákom van«. Ez volt az a pillanat, amikor először kellett hangosan kimondanom, és ekkor hirtelen megváltozott az életem” – folytatta Sophie, aki leszögezte: „Amit nem akarok, az a fájdalom.”
Sophie szerint a végstádiumú rákos megbetegedések tudatában a legtöbb ember folyamatos rettegésben éli a hátralévő idejét, mert tisztában van azzal, hogy a végén szenvedni fog – írja a Sky News.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre