Sűrű köd készül lecsapni az országra, erre jobb, ha felkészülünk!

A végletekig el fog romlani az időjárás.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2024.10.08.
Módosítva: 2024.10.08.
zápor rétegfelhőzet időjárás köd

Kedden hajnalban pára, köd és rétegfelhőzet kialakulása várható, amelyek feloszlása után többórás napsütéssel kísért, változóan felhős idő lesz. A déli és délkeleti szél sok helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon pedig megerősödik. A hőmérséklet kellemes lesz, 22 fok körül alakul – írja a Köpönyeg. 

 

Szerdán nyugat felől fokozatosan felhősödés várható helyenként szórványos esővel. A déli szél sokfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A hőmérséklet 21 fok körül alakul.

Csütörtökön marad a borongós idő, délután elszórtan eső és zápor is előfordulhat. Az erős déli szél több helyen érezhető lesz. A hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

Pénteken eleinte erősen felhős lesz az ég, de napközben a felhőzet fokozatosan csökken. Szórványosan esőre, záporra lehet számítani, de a délután folyamán egyre kisebb lesz a csapadék esélye. Az északnyugati szél helyenként megélénkülhet. A hőmérséklet a hajnali 8-15 fokról 16-21 fokig emelkedik a nap folyamán.


 


 


 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás