Szomorú helyzetbe került egy autista kislány családja.
Az egyik leggyakoribb és legnehezebb szülői kihívás gyermekeink étkeztetése. A kisgyermekek körében ráadásul gyakori problémát okoz a válogatás, és sok szülő azt vallja, hogy inkább elkészíti a kedvenc ételét a gyerekének, mint hogy ne egyen semmit. Ennél még bonyolultabbá teszi a helyzetet, ha egy családban autista kisgyermek is él, akinél még nagyobb problémát okoz az ételek kiválasztása.
Sam és Dave Mildon 12 éves kislánya, Bella étkezési problémákkal küzd, és éveken keresztül csupán sült krumplit és néhány ropogtatnivalót voltak csak képesek a szülei megetetni vele. Nyolc év után azonban szomorú dolog történt, a kislány egyik nap minden előzmény nélkül elveszítette a látását – számolt be róla a Mirror.
A kis Bella bár kevés dolgot fogyasztott élete során, a súlya és az egészsége rendben volt, és rendszeresen sportolt. Néhány hónappal ezelőtt azonban az édesapja eszméletlenül talált rá az otthonukban.
Bementem, hogy felébresszem Bellát, és nem reagált, elveszítette az eszméletét. Magamon kívül voltam
– kezdte beszámolóját az édesapa, Sam. A kislányt kórházba szállították, ahol hamarosan kiderült, hogy a gyermek elveszítette a látását. Azért került ilyen állapotba, mert az egyoldalú étkezése miatt nagyon lecsökkent az A-vitamin mennyisége a szervezetében.
Újra és újra elmondtuk az orvosoknak, hogy aggódunk Bella egészsége miatt, mert korlátozott az étkezése, de meglehetősen magas kalóriatartalmú ételeket fogyasztott, ezért mindig elfogadhatónak tartották az értékeit
– tette hozzá a férfi.
A szülők az eset után petíciót nyújtottak be a brit egészségügyi szervezetekhez, hogy megváltoztassák a gyermekek táplálkozásának vizsgálatát, ugyanis véleményük szerint azért került ilyen helyzetbe a gyermekük, mert a táplálkozási tanácsadójuk mindig megnyugtatta őket, hogy minden rendben a kislányukkal, és nem vizsgálta meg alaposabban Bellát. Néhány mélyebb vizsgálat segítségével ugyanis szerintük megelőzhető lett volna a súlyos vitaminhiányos állapot.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre