
Nagy hibát követett el edzés közben, kis híján belehalt a 15 éves fiú
Csoda, hogy életben maradt a kamasz.
Friss videóval jelentkezett a miniszterelnök főtanácsadója.
„Magyarország kormányának egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért mindig kikérjük véleményüket az őket érintő fontos döntések előtt és meghallgatjuk kéréseiket” – írja Nyitrai Zsolt vasárnap reggel a Facebook-oldalán. Majd így folytatja a miniszterelnök főtanácsadója: „Együtt védjük meg a magyar földet és küzdünk a gazdák érdekeiért az uniós elnökség alatt is!”
„Feszültséggel terhelt világunkban fontos az, hogy összefogjunk, fontos az, hogy értsük egymás gondolatait, gazdák gazdákkal fogjanak össze és közösen szolgáljuk azokat az embereket, akik a mi termékeinket használják fel”
– fogalmazott a Nyitrai Zsolt által megosztott videóban Jakab István.
„Fontos az, hogy Európában gazdaközpontú agrárirányítás legyen, fontos az, hogy tudjunk a versenybe, a nemzetközi versenybe is beszállni. Fontos az, hogy együttműködjünk egymás között és fontos, hogy a kormányunkkal is együttműködjünk. Ez az együttműködés adott, most az Európai Unió soros elnöksége kapcsán Magyarország meghatározó szerephez jut. Ezt úgy kell kihasználnunk. hogy közösen, együttműködésben, egy gazdaközpontú, erős, polgárait szolgáló, polgárait egészséges élelmiszerrel ellátó európai gazdaságot építsünk” – hangsúlyozta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke.
Nézd meg a teljes videót:
Csoda, hogy életben maradt a kamasz.
A felfoghatatlan tragédiára azóta sincs magyarázat.
Brüsszelben Ursula von der Leyen sorsáról döntenek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.