Horrorbaleset Tárnokon: senki nem volt bekötve a fának rohanó kocsiban, ennyi maradt az autóból

A kocsi borzalmas robajjal rohant neki egy fának. A horrorbalesetben ketten megsérültek, egyikük még a roncsba is beszorult. Úgy tudni, egyik férfi sem volt bekötve.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.10.06. 20:00
Tárnok fának csapódott baleset

Hátborzongató csattanásra és robajra eszméltek fel a helyiek október 5-én késő délután Tárnokon. Az iszonyatos zajra többen is felkapták a fejüket, és értesítették a hatóságokat. Kiderült, hogy valóban horrorbaleset történt, egy kocsi ugyanis a település határánál egy fának csapódott.

horrorbaleset
A horrorbalesetben ketten megsérültek, egyikük súlyosan. Őt a roncsból kellett kiszedniük a tűzoltóknak   Fotó: Metropol

Egyikük sem volt bekötve, mégis túlélték a horrorbalesetet

Információink szerint az autó először letért az útról, majd innen vágódott sebesen a fák közé, ahol az egyiknek neki is rohant. A kocsi borzalmasan összetört, valóságos roncs lett belőle az ütközés után. Úgy tudjuk, hogy az autóban két fiatal utazott, akik közül az egyik csodával határos módon mégis saját lábán szállt ki a kocsiból, társa azonban beszorult a roncsba. A Metropol a helyiektől úgy tudja, hogy őt csak a tűzoltók tudták kiemelni.

– Fának csapódott egy gépkocsi Tárnokon, a Berki úton. A járműben ketten utaztak, egyikük beszorult. A helyszínre kiérkezett érdi hivatásos tűzoltók megkezdték kiszabadítását. A balesethez a társhatóságok is megérkeztekközölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. 

A helyszínről egy embert könnyebb, egy embert pedig súlyos-életveszélyes állapotban szállítottak bajtársaink kórházba

 – mondta el lapunknak Udvardi-Lakos Luca, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.

Az elsődleges adatok szerint szombaton, az esti órákban csúszott meg egy autó Tárnokon. A jármű fának csapódott, vezetője könnyű, utasa életveszélyes sérülést szenvedett. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség

– árulta el a Metropolnak Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Még nagyobb csoda, hogy a fiatalok élve megúszták a horrorbalesetet, ugyanis kiderült: egyikük sem kötötte be magát:

A két fiatal a biztonsági övet nem használta

 – fűzte hozzá. A helyiek elmondták, hogy a baleset útszakaszán van olyan rész, ami megdobhatja az autót.

Ha valaki gyorsan megy, akkor ott sajnos van olyan szakasz, ahol az autó megdobódhat. Lehet, hogy a srácok erre hajtottak rá

– vélekedett egy helyi férfi.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás