Mocskos szájú kísértet tombol a Wekerlén: rettegnek tőle az ott lakók

A nő éjjelente üvöltözik és káromkodik, a helyiek már rettegnek tőle. Sokak szerint pszichiátriai eset, aki segítségre szorulhat.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.09.07.
Wekerle telepen hátborzongató fantom ordibálás

Riasztó és hátborzongató fantom keseríti meg az életet az utóbbi időben a Wekerle-telep környékén. Több utcában ugyanis búcsút mondhattak a lakók a nyugodt éjszakai pihenésnek, miután egy nő egészen vérfagyasztó módon kísért éjjelente és a hajnali órákban. 

Az obszcén kísértet a nappal csendes és nyugodt Kós Károly téren üvöltözik Fotó: Google Maps

Egy közelben lakó olvasónk elmondása szerint az asszony szigorúan, az éjszakai órákban jelenik meg a környéken, majd rendszeresen éktelen ricsajozásba kezd. De nem elégszik a már önmagában zavaró, sima ordibálással, hanem egyenesen riasztó, szinte földöntúli hangon visong és obszcén szavakat rikoltozik. 

Ordenáré módon visong, kiabált, ordít folyamatosan, miközben föl-alá kering a környéken. Lehetetlen nem hallani, olyan hangos. Többen már félnek is tőle

 - mondta egy fiatal, környéken élő nő. Úgy tudjuk, hogy több utcában is ott lézeng a mocskos szájú kísértet, aki mostanra már valóságos terrorban tartja a környéket: 

Már félnek tőle, hogy mikor bukkan fel. Ha megérkezik, akkor nem lehet tőle aludni vagy pihenni, mert nem elég, hogy nagyon hangos, de még a szőr is feláll tőle az ember hátán

 - mesélte. 

A helyiek közül többen úgy sejtik, hogy a nő pszichiátriai eset lehet, mert a fantom mindig magában kiáltozik, máshoz pedig nem beszél. Lapunk úgy értesült, hogy a legutóbb már a rendőrséget is riasztották miatta, azonban mivel senkit nem bántott, nem lehetett őt elmarasztalni. 

Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, válaszuk esetén cikkünket frissítjük. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás