Árvíz: 150 milliárdot költött a kormány dunai árvízvédelmi beruházásokra

Rétvári Bence szerint ennek köszönhetően sokkal jobb a helyzet most, mint a 2013-as árvíz idején volt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.09.18.
Módosítva: 2024.09.18.
árvíz Rétvári Bence Árvíz 2024 védekezés

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára a Facebookon tett közzé egy videót, amiben arról beszélt, hogy sokkal jobban áll az árvízi védekezés, mint a legutóbbi, 2013-as árvíz idején. Az államtitkár szerint ez annak köszönhető, hogy a 2013-as nagy árvíz után a kormány jelentős léptékű árvízvédelmi fejlesztésekről határozott – írja a Ripost

árvíz
Sokkal hatékonyabb az árvíz elleni védekezés, mint 2013-ban volt, mobil gátak is több helyen védik a partot, mint akkor / Fotó: Metropol

Eddig már több mint 150 milliárd forint értékben fejeződtek be árvízvédelmi beruházások

– közölte.

Ennek során elvégezték:

  • az árvízvédelmi védvonalak fejlesztését;
  • a műtárgyak rekonstrukcióját;
  • az új árvízvédelmi funkciók és ellátó létesítmények építését;
  • a záportározók építését;
  • a mederrendezési beavatkozásokat.

Rétvári Bence további két nagy projektet emelt ki, amelyek 2013 óta megvalósultak. Az egyik ilyen a Duna-projekt, amely 152 települést érintett több mint félmillió lakossal. Ez az árvízvédelem 120 kilométernyi védvonalat érintett, és magában foglalta a töltés fejlesztését, megerősítését és a szivárgásvédelmet is. 

Ez egy 28 milliárd forint értékű beruházás volt, amely mára teljesen befejeződött. 

A másik jelentősebb beruházást, amelyet az államtitkár kiemelt, azt már 2022 júniusára befejezték. A Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint-rehabilitációja 30 milliárd forintba került. Ez az egyik legjelentősebb beruházás volt az egész vármegyében. 

Ez a műtárgy egyfajta árvízkapuként szolgál, és komplex védelmi rendszert nyújt árvíz idején is

– közölte Rétvári Bence. Kiemelte, hogy az említett két komoly beruházáson kívül számtalan más, elkészült és készülőben lévő projekt is segíti a jelenlegi árvízi védekezést: nagy műtárgyakat is fejlesztettek 14 milliárd forintból, a jelenlegi árvízben ezek közül érintett:

  • a Kvassay vízlépcső;
  • a dunakiliti duzzasztómű és fenékküszöb;
  • a nicki duzzasztómű;
  • és a Deák Ferenc zsilip.

Az államtitkár jelezte, hogy ezek a fejlesztések a jövőben sem állnak le. A már megvalósult 150 milliárd forintnyi dunai árvízvédelmi-vízügyi fejlesztés mellett további 100 milliárd forintnyi fejlesztés most is folyamatban van. Ezek részlegesen már most is tudják segíteni a védekezési munkát. 

 

Óriási a mozgósítás az árvíz megfékezése érdekében

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szintén a Facebookon közölte, hogy összesen több mint 4 ezer ember dolgozik a védekezésben a hivatalos szervektől:

  • 1288 vízügyes;
  • 1677 katona – 24 óránként pedig 4 ezer főt tudnak beállítani;
  • 988 katasztrófavédelmis;
  • 312 rendőr és rendészeti hallgató;
  • 117 rab.

Ezen kívül már a H145-ös honvédségi helikoptert is bevetették a védekezésben, a feladata, hogy az árlefolyást vizsgálja, segítsen a felderítésben és légi felvételeket készítsen. A kétéltű járművek bevetését is parancsba adták, ha valahol átszakadna a gát és szükség lenne rájuk

– tudatta az államtitkár.

A Duna várhatóan 860 centiméteren tetőzik a hétvégén Budapesten.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás