Ebből baj lehet: Egyre veszélyesebb a héten tovább fokozódó hőhullám a meteogyógyász szerint

A 35 Celsius-fok feletti hőmérséklet csupán a kezdet lesz.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.07.08.
Forró meleg hőség kánikula nyár

A napok óta tapasztalható melegedés a héten olyan kánikulát hoz el számunkra, amivel idén eddig még nem volt dolgunk. Ez pedig több veszélyt is tartogat, melyekre jobb, ha mielőbb felkészülsz.

Ebben a hőségben, aki csak teheti, menjen a strandra hűsölni. (Képünk illusztráció) / Fotó: Balogh Zoltán

Még csak a bemelegítésnél tartunk, máris rendkívül komoly terhelés éri a szervezetünket és ez nemcsak romlani fog, hanem tartósan fennáll majd

- mondta dr. Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója, majd hozzátette:

Nagyon emlékezetes lesz ez a hőhullám, melynek komoly következményei lesznek.

A forró légtömeg beáramlása mellett északnyugaton egy hidegfront teszi fülledtté a levegőt, ahelyett, hogy lehűtené azt, csökkentve a hőérzetünket. Nem is beszélve az okozott tünetekről, melyek között szerepel a fejfájás, a migrén és a vérnyomás-ingadozás is. Délebben a kiadós kánikula melegfronti tüneteket hordoz majd, melyek között szerepel a migrén, a fejfájás, a keringési problémák, a szívpanaszok, a vérnyomás-ingadozás, a szédülés, a rosszullét, a fáradékonyság, a dekoncentráltság és a bágyadtság is. Mindennapossá válnak az alvásproblémák és felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok is.

Záporok, zivatarok környezetében átmenetileg felerősödhetnek az asztmások panaszai, melyhez az erős pollenterhelés is hozzájárul. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakul, a pázsitfűféléké közepes szinten van jelen. Az útifű virágpora alacsony-közepes szintet érhet el, míg a libatopféléké, a lóromé, a kenderféléké, a gyékényé, a sásféléké, valamint az ernyősvirágzatúaké országosan alacsony. A fák közül alacsony koncentrációban van jelen a levegőben a szelídgesztenye, a ciprus- és tiszafafélék, a hárs és a fenyőfélék pollenje is. A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően a magas-nagyon magas tartományban alakulhat.

Nagy lesz a napszúrás és a hőguta veszélye, ezért napközben lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon! 10 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk és szemünk megfelelő védelméről.

A hét második felében tartósan számítani kell a 40 Celsius-fok feletti hőmérsékletekre az ország egyes pontjain, valamint a gondolkodásmódunkat is hozzá kell igazítani az időjáráshoz.

- hívta fel a figyelmet a szakember, aki az alábbiakat javasolta:

Ilyenkor jobban kell kerülni a stresszt, többet kell pihenni, kerülni kell minden fizikai munkát, valamint a nagy melegben a sportolást is el kell kerülni, hogy minél inkább megelőzzük a szervezet túlhevülését.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás