
„Idegen hajók követtek haza” – Megdöbbentő történettel állt elő az UFO-szakértő
Nem mindennapi esetet élt át testközelből egy UFO-szakértő.
Már önmagában az is különleges, hogy valaki az UFO-kat kutatja, de egy szakértő most azzal a megdöbbentő történettel állt elő, hogy az egyik ilyen rejtélyes objektum egészen a házáig követte. Bár magyarázatot nem tudott találni a rejtélyes estre.
Mark Christopher Lee a suffolki Rendelshamben forgatott egy filmet, egy még 1980-as években történt földönkívülieket is érintő incidensről. Ám a brit Roswell helyszínétől egészen hazáig furcsa érzése volt, mintha követnék. A furcsa érzése és a körülötte bekövetkező furcsa események láncolata pedig hazaérve is folytatódott.
„Határozottan furcsa volt, először azt hittem, hogy egy repülőgép, de nem az volt, hanem fény tükröződött vissza róla. Vannak repülők a közelben, sok gépet látni, mert közel lakunk a lutoni reptérhez. Nem mozgott, a repülőgépek vagy közelednek feléd vagy távolodnak, de ez csak ide-oda himbálózott. Nem léggömb volt, mert fújt a szél, így az erőteljesebben mozgott volna. Úgy tűnt, mintha ringatózna. Idegen hajók követtek haza” – mesélte Mark a Daily Starnak.
„Azt se felejtsük ki, hogy gyönyörű kék ég volt, és nem volt felhő az égen. Folyton visszajött, nagyon furcsa volt. Határozottan megmagyarázhatatlan. Túl alacsonyan volt egy műholdhoz képest. Elég racionális vagyok, ezért megpróbálom kizárni a furcsaságokat, de erre nem találok szavakat. Ráadásul az is tény, hogy nappal történt. Kíváncsi lennék rá, hogy volt-e még valaki a környéken, aki látta” – zárta sorait az UFO-szakértő, aki szerint mindenképpen egy földönkívüli űrhajó követte hazáig.
Top hírek


Letartóztatták a híres influenszert és apját, bérgyilkost fogadtak az exe megölésére
A fiatal nő a gyermeke apját próbálta megöletni.

"A drog fojtogatja Józsefvárost” – Kozma Lajos szerint keményebb fellépés kell a VIII. kerületben
Józsefváros legnagyobb problémája továbbra is a kábítószer.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre