Harmadfokú égési sérüléssel ébredt a nő, őrület, mi okozta a bajt

Megosztotta történetét, hogy tanulhass a hibájából!



Megosztás
Szerző: B. V.
Létrehozva: 2024.07.06.
égési sérülés telefontöltő veszély

Feketére égett egy nő húsa a combján, miután a konnektorba deugott mobiltöltőjére fekve elaludt el. A svájci nő harmadfokú égési sérülése kapcsán az orvosok elmondták az áram és az izzadás okozta a bizarr balesetet. Ráadásul a nő nem ment egyből kórházba, remélte, a seb magától meggyógyul. Végül a sürgősségin kötött ki. 

telefontöltő
töltés
telefon
Harmadfokú égési sérülést okozott a nőnek a telefontöltője (Fotó: pexels – Képünk illusztráció)

Úgy aludtam, hogy a telefontöltőm vége a lábamnál volt, a másik pedig a konnektorban. Az orvosom azt mondta, hogy az emberi bőr nagyon érzékeny, így a legkisebb elektromosság is égetheti. Ha tudtam volna...!

– sóhajtotta a svájci nő. Hozzátette, banális hibát követett el, de fogalma sem volt róla, milyen veszélyes, amit csinál. 

Azért, hogy mások ne járjanak úgy, mint ő, megosztotta a feketére égett sebhelye fotóit, felhívva a figyelmet a veszélyre. Az égés ráadásul olyan súlyos sebet okozott, hogy bár összeforrt, annyira heges lett neki a helye, hogy muszáj volt azt tetkóval eltakarnia. 

Óvatosan a töltőkkel!

Az 55 éves Emma Flathery Angliából konkrétan mindenét elveszítette, miután iPhone töltője lángra kapott és leégette otthonát az éjszaka közepén. Az édesanya elmondta, a töltő nem eredeti Apple termék volt, hanem valamilyen utánzat az Amazonról

A svájci nő sebről készült fotója IDE kattintva tekinthető meg.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás